Nem jött össze Dorozsmán a pontszerzés

A Csongrád megyei I. osztályban szereplő csapatunk szombaton Kiskundorozsmán játszott bajnoki mérkőzést. Vinnai István tanítványai nem tudtak pontot rabolni idegenben, a helyzetkihasználás nem volt igazán tökéletes.

0912_hirek

A 17. percben szerezte meg a vezetést a Kiskundorozsma, egy balszerencsés szituációt követően, ugyanis nem is igazán alakítottak ki helyzetet, hanem saját játékosunkról, Szentirmai Balázsról került a kapuba a labda. Ezt követően viszont a HFC igyekezett tartani magát. Még az első játékrészben tizenegyeshez jutott a Dorozsma, ám Szatmári Róbert jól érezte az irányt, kivédte a tizit és életben tartotta a reményeket. Szegény azonban a fordulás után komolyabban megsérült. Kovács Armand érkezett a helyére. Mint azóta kiderült a gerince mellett szenvedett zúzódást, így vélhetően a soron következő bajnoki meccsen nem számíthat rá a mester.

A 61. percben tudott aztán duplázni a Dorozsma, ismét egy szerencsétlen szituációt követően. A kapu előtt pattogott a labda, majd kiment oldalra, a visszaívelés viszont pont Szőke Péter fejére érkezett, Kovács Armand kicsit rosszul jött ki és nem tudta lehúzni.

Dudás Bence azonban gyorsan válaszolt, továbbra is meghagyva a lehetőséget a pontrablásra.

Azonban hiába nyomott a HFC a helyzeteket nem sikerült gólra váltani ráadásul az első félidőben kimaradt ziccerek így megbosszulták magukat.

Csongrád megyei labdarúgó I. osztály, 4. forduló

Kiskundorozsmai ESK – Hódmezővásárhelyi FC 2-1 (1-0)

Kiskundorozsma: Udvari, Takács, Marjanucz, Kiss, Molnár K., Ottlik, Szecskó, Antal, Géczi, Szőke, Illés
Csere: Molnár B., Farkas Á., Farkas F., Orvos, Fekete, Kozma, Fazekas Vezetőedző: Fazekas István
HFC: Szatmári, Szűcs, Csoma, Brizik-Bodrogi, Szentirmai, Német, Darida, Szarvas, Dudás, Varga, Vaits
Csere: Kovács, Forgó, Fekete, Bábi, Bokor Vezetőedző: Vinnai István

Gólszerzők: Szentirmai (ög), Szőke illetve Dudás

Vinnai István: „Sajnos mindaddig, míg a helyzeteink legalább 30%-át nem használjuk ki ez az eredmény. Öröm az ürömben, hogy a csapat átlag életkora 20 év, ez a jövő csapata. A Dorozsma rutinosabb erőkből áll. Előbb-utóbb összefogunk rázódni, mert akár a vereségek is összehozzák a csapatot, és akkor elindulhat a pontgyártás.”

Fotó: hfc1912.hu archív

Author: Szeri Csaba