Újabb két edzőmeccset nyertek az U19-esek

Az elmúlt napokban két edzőmérkőzést is játszottak U19-eseink. Előbb a Mártélyt, majd a SZEOL fiataljait sikerült legyőzni.

Csütörtökön Bacsa Zsolt tanítványai a megyei bajnokságban érdekelt Mártyéli SK felnőtt gárdáját fogadták. A szomszédvári csatából egy gyengébb első félidőt követően a mieink keveredtek ki győztesen. A fordulás után beindult a gólgyártás, amelynek csak 11 találat után szakadt vége.

Felkészülési mérkőzésen

HFC U19 – Mártélyi SK (felnőtt) 11-1 (3-1)

HFC U19: Nagy M. – Jankelic, Dér, Bíró, Balog – Rau, Pap T., Fodor – Bürgés, Nagy D., Kovács L.
Csere: Ambruzs, Dukai, Gyüre, Siber, Hegedűs, Kandó Edző: Bacsa Zsolt

Vásárhelyi gólszerzők: Gyüre (2), Pap (2), Jankelic, Dér, Ambruzs, Fodor, Bürgés, Siber, Dukai

Bacsa Zsolt: „Az első félidő gyengébb játéka után a második félidőben azt nyújtottuk, amit kell. Mozogtunk egy jót.”

Szombaton aztán újabb meccs várt a fiúkra. A SZEOL SC azonos korosztályával mérhették összetudásokat.

Az első játékrészben sikerült megszerezni a vezetést, szűk egygólos előnnyel fordulhattunk a folytatásra, ahol már a SZEOL-nak is sikerült beköszönnie, a győzelem azonban hazai pályán maradt.

Felkészülési mérkőzés:

HFC U19 – SZEOL U19 2:1 (1:0)

HFC U19: Kandó – Bürgés, Dér, Pálinkó, Bíró – Siber, Fodor, Gyüre – Kovács L., Mohácsi, Ambruzs
Csere: Nagy M., Pap T., Dukai, Rau, Tapiska Edző: Bacsa Zsolt

Vásárhelyi gólszerzők: Kovács Levente, Siber Nikola

Bacsa Zsolt: „Végre tudtunk egy jó iramú, izgalmas meccset játszani. Ez a meccs kiválóan szolgálta a felkészülésünket. Gratulálok mindkét csapatnak.”

Author: Szeri Csaba