Döntetlent játszottunk a Péccsel

Parázs és remek bajnoki mérkőzéssel indult az év a HFC számára. A PMFC elleni meccs a várakozásoknak megfelelően nem volt könnyű, de Pataki Zsolt első HFC-s gólja egy pontot ért vasárnap.

Nem volt könnyű helyzetben a mérkőzést megelőzően Major László vezetőedző. Rengeteg a sérült a csapatban, ráadásul szombat estére még Szarvas József is belázasodott, így az eredeti tervek szerint a kispadon kezdhette meg a mérkőzést. A mester azonban kifundált valamit. Kökény Tamás régi posztján, csatárként játszott, Huszár Gergő pedig hátul teljesíthetett szolgálatot.

Az első játékrészben inkább a Pécs volt aktív, a szélen Kónya Dávid volt villámgyors, ami 15 perc játék után gólt is eredményezett. Kónya beadásába Tóth Imre tudott beleérni, azonban ez alkalommal nem szöglet következett, hanem Bordás kapujába pattant a labda védőnkről.

A folytatás sem alakult jól. Aktívabb volt a Pécs, két alkalommal pedig kis híja volt annak, hogy nem növelték tovább az előnyüket, a kapu előtt keresztben elsuhanó labdába senki nem tudta beletenni a lábát. Ha pedig ez nem lett volna elég további sérülések történtek. Babolek Zoltán már a félidő közepén cserét kért, a játékrész végére pedig Tóth Imre is kényszerűségből kellett, hogy elhagyja a pályát. Szarvas József így idő előtt lehetőséget kapott, a második félidőre pedig Pataki Zsolt is érkezett.

A második 45 percre felfokozott hangulatban érkeztek a mieink, újult erővel estek neki a vendégeknek, aminek úgy tűnt hamar megvan az eredménye. Orovecz Ádám talált be, gólját azonban a játékvezető érvénytelenítette miután a Pécs kapusát akadályozták középen.

Az ezt követő percekre mintha visszaesett volna az iram, de csak szusszantak a kék-sárgák. A 67. percben egy szabadrúgást követően Kökény fejelt az ötösön belülre, Pataki pedig kiválóan csapat le a játékszerre, kapu felé fordult és lőtt, első HFC-s gólját szerezte, egyenlő volt az állás.

A gól meghozta vagy még inkább továbbnövelte a HFC harci kedvét. Kökény fejese nem sokkal később centikkel húzott el a pécsi kapu mellett, de Huszár Gergő is hasonlóan közel járt ahhoz, hogy megfordítsa az állást.

A vége azonban maradt az 1-1, így fontos ponttal kezdődött a tavasz a felnőtt gárda számára.

A csapat a hétvégén ismét vasárnap játszik, a Dabas otthonába látogatunk.

A mérkőzésen készült fotók a szegedma.hu oldalon.

Hódmezővásárhelyi FC – Pécsi MFC 1 – 1 (0-1)
Hódmezővásárhely, 400 néző. Vezette: Csonka Bence (Viczián Mátyás, Flinta Zoltán).
HFC: Bordás – Kormányos, Tóth I. (Pataki – a szünetben), Huszár, Tóth J., Máté, Horváth B., Orovecz (Marton, 86′), Végh, Babolek (Szarvas, 23′), Kökény. Vezetőedző: Major László.
Pécs: Gábor – Bodor (Bata, 66′), Erőss, Károly, Kónya D., Kónya K., Krapecz, Rácz (Takács, 86′), Turi (Frank, 42′), Varga T., Koller. Vezetőedző: Márton Gábor.
Gól: Pataki (67′) ill. Tóth I. (15′, öngól).
Sárga lap: Kökény (70′) ill. Turi (13′), Kónya D. (55′), Frank (90+3′).

Major László: “Sikerként könyvelem el a döntetlent, annak fényében, hogy hét sérültünk volt, Szarvas József pedig reggel még lázas volt. A második félidőben akár nyerhettünk is volna, két nagyszerű fejesünk is volt, ami kevéssel ment mellé. Rúgtunk egy gólt, amit nem adtak meg, kaptunk egy olyat, amit úgy gondolok, lesről indult. Hármat rúgtunk, és 1-1 lett a vége, ez kicsit bosszantó. A második félidőben a Pécsnek nem volt nagy helyzete. Nagyon elfáradt a csapatom, de végig bírtuk erővel, úgy gondolom, a Pécs is örült az egy pontnak.”

Fotó: szegedma.hu

Author: Szeri Csaba