Kökényt is meglepte az új taktika

Meglepő felállásban játszott a Pécsi MFC elleni első 2017-es bajnokin a HFC. Az ember azt hihette, hogy a félpályáig tolódik a védelem, de nem ez történt, Kökény Tamás csatár poszton játszott.

„Elég váratlan húzás volt ez. Az utolsó edzésen nem ezt beszéltük, így a meccs előtt engem is meglepett a döntés. Korábban játszottam csatár poszton, de picit furcsa volt, régen történt, de igyekeztem alkalmazkodni a körülményekhez.” – mondta Kökény Tamás a mérkőzést követően.

Major László vezetőedző döntését a csapatot sújtó sérülés hullám eredményezte. Szombat este Szarvas József is belázasodott, aki ennek ellenére mégis pályára lépett és remekül mutatkozott be első felnőtt bajnokiján. A Pécs elleni meccs azonban újabb két sérültünk lett. Tóth Imre és Babolek Zoltán és cserét kért.

A pontszerzés viszont minden nehézség ellenére sikerült.

„ Az első félidő elég küzdelmes volt, kerestük önmagunkat. A második játékrészre viszont mindenki megtalálta a helyét. Küzdős meccs volt, az 1-1 pedig reális eredmény, habár nyerhettünk is volna. Az első gólunkat nem tudom miért nem adták meg, de így is jó az eredmény.” – értékelt Kökény.

A csapat a hétvégén az FC Dabas otthonában lép pályára.

Author: Szeri Csaba