Nem ment jól a Makó FC ellen

Szerdán a Makó FC elleni mérkőzéssel folytatódott NB III-as felnőtt csapatunk számára a felkészülés. A találkozón egyetlen gól született, amit sajnos nem a mieink szereztek.

Küzdelmes és parázs összecsapást vívott a Hódmezővásárhelyi FC a Makó FC-vel. A mérkőzés külön pikantériája az lehet, hogy a két csapat az NB III-as küzdelemsorozatban is farkasszemet kell majd, hogy nézzen egymással. Ráadásul rögvest a második fordulóban már egymás ellen mérkőzhetnek a felek.

Az edzőmeccs első félidejében többnyire a mezőnyben gyűrték egymást a csapatok. A kapu elé inkább a Vásárhely jutott el több alkalommal. Az utolsó passzok azonban nem voltak tökéletesek, így igazán komoly veszélyt nem sikerült kialakítanunk. Jól védekezett a Makó, a hátsó alakzat egyetlen alkalommal hibázott, amit Laczkó Dávid büntetett volna, ám leshelyzetből szerezte gólját, így maradt a 0-0.

A fordulás után a makói támadósor is aktivizálta magát. Leginkább a kontrákból tudtak veszélyt kialakítani a vendégek. A részünkről elől Bartyik Norbert tudott egy alkalommal veszélyeztetni, lövését azonban a hagymavárosi hálóőr védeni tudta. Nem sokkal később pedig Szabó Márk lövése vágódott le a lécről, hogy aztán Faggyas Milán és Szabó Dávid előtt is adódjon egy-egy lehetőség. A ziccerek azonban ziccerek maradtak. Nem jött a gól.

Nem úgy a túloldalon. A kontrák olykor kapura lövéssel záródtak. Szatmári Róbert egy ideig úr volt a kapuban, ám a hajrában Lipták Ákosnak sikerült túljárnia az eszén és megzörgette a hálót. Ezzel a végeredményt is kialakította.

Felkészülési mérkőzésen

Hódmezővásárhelyi FC – Makó FC 0-1 (0-0)
Gólszerző:
 Lipták Ákos

Major László: „Ez már a sokadik szörnyű felkészülési meccsünk. Beszéltem a srácokkal most a meccs után 15 percet bízom benne, hogy lesz foganatja. Sajnos kényelmi zónából nagyon sok embert nem tudok kimozdítani. Óriási problémák vannak a fejekben, két és fél hetem van arra, hogy ezt megoldjam. Nem is a lábak fáradtak, hanem valami megszakadt a tavalyi jó szerpelés után. Nagyon bízom benne, hogy észbe kapnak az emberek, mert ilyen hozzáállással nagyon nehéz lesz az NB III-as mezőnyben jól szerepelni. Sőt megkockáztatom a kiesés ellen fogunk küzdeni, ha húsz emberből tizenöt nincs fejben rendbe.”

A mérkőzésről fotókat a promenad.hu oldalán talál.

Author: Szeri Csaba