Északról délre

A miskolci születésű Faggyas Milán négy éves korában kezdett futballozni a Diósgyőr színeiben, ahol aztán 16 évesen a klub legfiatalabb játékosaként az NB I-ben is bemutatkozhatott.

Az akkoriban utánpótlás válogatott játékost aztán a többszörös magyar bajnok DVSC szerződtette. Ezután szerepelt még az osztrák első osztályú Mattersburg színeiben is, majd ismét a DVTK-ban játszott, ahol NB II-es bajnokként távozott.

A borsodiaktól a fővárosba, a Budapest Honvéd együtteséhez vette az irányt, ahol első évében a 4. helyen végzett csapatával, és ezzel Európa Ligás indulást ért el. A nem kevés izgalommal teli utolsó fordulóban még négy csapat versengett a pozícióért, de a támadó a Pécs csapata ellen 3-3 állásnál győztes gólt szerzett, ezzel bebiztosítva a Kispestiek számára a nemzetközi porondra való kijutást.

Pályafutása során játszott még a Kaposvár, a Sopron és a Lombard Pápa együttesében is. Legutóbb a Miskolc közelében lévő Kazincbarcikán futballozott, ahol csapatával az első helyen végzett és megnyerte az NB III Keleti csoportját.

"Az első benyomásaim pozitívak a csapatot és a várost illetően is. Kedvesek és segítőkészek az emberek, ami nagyon tetszik nekem. Azt érzem a csapaton és a stábon is, hogy a tavalyi jó eredményt nagyon szeretnék megismételni, de inkább felülmúlni. Abban a reményben érkeztem, hogy ennek a tevékeny részese legyek és gólokkal, gólpasszokkal szeretném segíteni a jó eredmények elérésében a csapatot. Van még két hetünk, hogy formába lendüljünk, de a bajnokság közben is folyamatosan fejlődnünk kell! – nyilatkozta a játékos.

Milán a Csongrád elleni felkészülési mérkőzésen kiváló játékot produkált. Gólt szerzett és emellett kiosztott két gólpasszt ia. Soha rosszabb teljesítményt. Faggyas ennek megfelelően elsősorban a HFC támadójátékát erősítheti.

Author: Szeri Csaba