Döntetlen a Kiskunfélegyháza ellen

Rosszul sikerült első félidő után, óvatos feltámadás jellemezte a HFC játékát a Kiskunfélegyházi Honvéd TK elleni felkészülési mérkőzésen.

Nem kezdődött túl parádésan a Bács-Kiskun megyei élvonalban szereplő Kiskunfélegyháza elleni edzőmeccsünk. Az első 10 perc többnyire az ismerkedéssel telt, ezt követően viszont a vendégek találtak fogást a mieinken, egy védelmi kihagyásunkat követően megszerezték a vezetést.

Ráadásul erre még az első játékrészben egy újabb lapáttal is rá tudtak tenni a félidő derekán.

A második gól mintha felrázta volna a mieinket, komolyabb veszélyeket viszont inkább csak szögletből tudtunk kialakítani. Thomas Prasler és Faggyas Milán is próbálkozhatott, a gól azonban váratott magára.

A fordulás után sorcsere következett, ami jó hatással volt a vásárhelyi játékra. Harcosabbá vált a csapat, amely tulajdonság ziccerekben is megmutatkozott. Leginkább a jobbszél élt Szabó Márk és Kormányos Kolos vezényletével. Utóbbi játékosunk egy alkalommal kapás lövésre szánta el magát, azonban a vendégekről kifelé pattant a labda. Faggyas Milán viszont jókor volt jó helyen, a kapuba pofozta a játékszert.

A támadójáték pedig továbbjavult. Egy sarokrúgást követően Bartyik Roland járt nagyon közel az egyenlítéshez, majd Szabó Dávid fejesét kellett fognia a vendégek kapusának.

A hajrában viszont csak összejött az egyenlítés. Egy szép akciót követően Bartyik Norbert tudott góllal zárni. 2-2 lett a találkozó vége.

A csapatunkban bemutatkozott Ablonczy Gerjén, aki a Dunaújváros együttesétől érkezett Vásárhelyre. Valamint az ifi csapatból Bürgés Balázs is a felnőttekhez csatlakozott.

Csapatunk legközelebb szombaton gyakorol. Akkor a Kiskundorozsmát fogadjuk, ez lesz az utolsó felkészülési meccsünk, hiszen augusztus 12-én már a bajnoki rajt várható.

Felkészülési mérkőzésen:

Hódmezővásárhelyi FC – Kiskunfélegyházi HTK 2-2 (0-2)
Vásárhelyi gólszerzők:
Faggyas, Bartyik N.

Major László: „A második félidőben tetszett a fiatalok játéka. Az első félidő viszont kritikán aluli volt. Tegnap ugyan kettőt edzettünk, talán fáradtak voltunk. A második félidőben 5-6 ziccerünk is kimaradt. Még mindig nem tudom, hogy mi lesz a keretünkkel, hiszen különböző okok és problémák még most az utolsó pillanatokban is felmerülnek.”

Fotó: promenad.hu

Author: Szeri Csaba