Mozgalmas hétvégé a HFC-nél

Nem lesz hiány fociból a hétvégén a Hódmezővásárhelyi FC háza táján. Az egyesület több csapata is hazai pályán mutatja meg magát, az U14-es lányok számára pedig megkezdődik a bajnokság.

Változás lehet az elmúlt szezonbelihez képest, hogy ez alkalommal a HFC az U14-es korosztályban is labdarúgócsapatot indított. A lányok Mucsi Dénes vezényletével készültek eddig, szeptember 15-én, pénteken pedig már első bajnoki meccsüket vívják a Maros-menti UFC lányai ellen.

A megyei bajnokságban szereplő U14-es gárda pedig Szegeden játszik bajnokit – az első meccsüket fölényese nyerték a fiatalok a Nagymágocs SE ellen.

Második meccsére készül a II. osztályban érdekelt U14-es és U15-ös csapat szombaton, a SZEOL SC korosztályosai érkeznek Hódmezővásárhelyre. Mindkét csapat 6-2 arányban megnyerte első mérkőzését a bajnokságban az Orosháza ellen.

A megyei U19-es gárda veretlen, az ötödik fordulóban a Mindszent fiataljait fogadják Bacsa Zsolt és Vinnai István tanítványai. A megyei élvonalban szereplő felnőtt csapat pedig szintén hazai pályán játszik, a listavezető Bordány érkezik Hódmezővásárhelyre a bajnokság 5. fordulójában.

Zsúfolt lesz a vasárnap is. Az U12-es és U13-as csapatok Szolnokon kapnak játéklehetőséget, a városi stadionban pedig az U7-es és U9-es korosztály számára OTP Bozsik Fesztivált rendeznek.

Nehéz meccs vár a megyei II. osztályban szereplő felnőtt női csapatra. A Wanted Békéscsaba érkezik Vásárhelyre, a cél, hogy Mucsi Dénes tanítványai harmadik meccsükön is megőrizzék veretlenségüket.

Az NB III-ban szereplő felnőtt csapat pedig vasárnap játszik, a Budapest Honvéd-MFA II.-t fogadják Major László tanítványai.

A hétvégi teljes menetrend:

2017. szeptember 15. (péntek)

16:30 DAFC Szeged Megyei U14 – Hódmezővásárhelyi FC Megyei U14
17:00 Hódmezővásárhelyi FC Leány U14 – Maros-menti UFC Leány U14

2017. szeptember 16. (szombat)

10:00 Hódmezővásárhelyi FC U14 – SZEOL SC U14
12:00 Hódmezővásárhelyi FC U15 – SZEOL SC U15
14:00 Hódmezővásárhelyi FC Megyei U19 – Mindszenti SC Megyei U19
16:00 Hódmezővásárhelyi FC II. – Bordány SK

2017. szeptember 17. (vasárnap)

9:00 OTP Bozsik Fesztivál (U7/U9)
10:30 Szolnoki MÁV UP FC U12 – Hódmezővásárhelyi FC U12
12:00 Szolnoki MÁV UP FC U13 – Hódmezővásárhelyi FC U13
15:30 Hódmezővásárhelyi FC Női felnőtt – Wanted Békéscsaba
16:00 Hódmezővásárhelyi FC – Budapest Honvéd-MFA II.

Author: Szeri Csaba