Pakson maradtak a pontok

A Hódmezővásárhelyi FC paksi kirándulása sem sikerült tökéletesre. A helyzetek ismét megvoltak, Varga Bence első vásárhelyi gólja viszont nem ért pontot az Atomvárosban.

A hazai csapat kezdő tizenegyét látva már nehéz mérkőzésre számíthatott Pakson a Hódmezővásárhelyi FC. Az élvonalbeli csapatból négyen is lejátszottak, ám ennek ellenére mégis úyg tűnt, hogy a Vásárhely helyzetei veszélyesebbek. A HFC több lehetőséget dolgozott ki, mint a vendéglátók.

A focit viszont nem helyzetekre, hanem gólokra játsszák, azt pedig a Paks tudta előbb megszerezni. Adamcsek Máté kapott egy jó passzt, kilépett a védők mögül, majd Bordás mellett a rövid sarokba lőtt. Mindezt nem sokkal a félidő lefújása előtt.

A fordulás után pedig újabb hazai gól következett. A Paks II-nek talán szerencséje is volt, hiszen Simon Márk távoli lövése kapufát ért, onnan viszont befelé pattant.

Bezzeg a túloldalon a kapufát érő találatok kifelé jöttek, pedig volt több támadás is, ami lécet rezgető lövéssel végződött a Vásárhely részéről.

A szünetben beállt Varga Bence azonban szépíteni tudott. A játékos második HFC-s meccsén első gólját szerezte, a folytatásban pedig akadtak egyenlítési lehetőségek a vásárhelyiek előtt, de vagy az utolsó passzok voltak pontatlanok, vagy Rácz Gergő teljesített kiválóan a paksi kapuban. Maradt a 2-1.

Ezzel a HFC továbbra is első győzelmére vár. A következő héten az újonc Vecsés ellen bizakodhatnak a három pont hazai pályán tartásában a kék-sárgák.

Labdarúgó NB III Közép csoport, 7. forduló

Paksi FC II. – Hódmezővásárhelyi FC 2-1 (1-0)
Paks, vezette: Sipos Katalin (Molnár Máté, Legeza László).
Paks II.: Rácz G. – Bagó, Zachán, Báló, Fejős (Pál, 66′), Bognár, Szakály D., Simon M. (Györgye, 88′), Nagy Á., Hanol (Berdó, 55′), Adamcsek. Vezetőedző: Osztermájer Gábor.
HFC: Bordás – Kormányos (Bürgés, 87′), Huszár, Pataki, Prasler, Végh (Laczkó, 68′), Szilágyi, Ablonczy, Mezei, Szabó D. (Varga B. – a szünetben), Faggyas. Vezetőedző: Major László.
Gól: Adamcsek (40′), Simon M. (47′) ill. Varga B. (66′).
Sárga lap: Báló (21′), Bagó (74′), Bognár (79′) ill. Szilágyi (38′), Kormányos (49′), Végh (69′), Ablonczy (79′), Varga B. (83′).

Author: Szeri Csaba