Nem jött össze a pontszerzés a Kertész utcában

Az UTC vendégeként lépett pályára a hétvégén a megyei bajnokságban szereplő Hódmezővásárhelyi FC II. A fiatalok pont nélkül maradtak, pedig korrekt teljesítményt nyújtottak.

Nem túl jó pályaviszonyok közepette játszhatta a 6. forduló bajnoki mérkőzését a HFC II. az UTC 1913 vendégeként.

A házigazdák gyorsan vezetéshez jutottak. Valach Péter megmozdulása már a 8. percben gólt ért. A félidei sípszó előtt viszont még Bódai Dániel egyenlíteni tudott.

Ennek ellenére a fordulás után gyorsan ismét a hazai csapatnál volt a vezetés, Koncz Péter büntetője billentette az UTC felé a mérleg nyelvét. A folytatásban pedig jobban játszott ugyan a HFC II. és a csapat fölényben volt, a hajrában mégis Szilágyi Zsolt talált be. Percekkel később erre a gólra volt válasza Bódainak, de a pontok így is a Kertész utcában maradtak.

Megyei I. felnőtt bajnoki mérkőzés, Szeged Kertész utca

UTC – HFC II. 3-2 (1-1)

HFC II.: Kandó – Rau, Dér, Darida, Kovács L.(Plichta) – Siber, Bartyik, Mohácsi, – Marton (Pálinkó), Bódai, Jankelic

Edzők: Bacsa Zsolt és Vinnai István

Vásárhelyi gólszerző: Bódai (2)

Jók: Rau, Bódai

Nyilatkozat: „Megint úgy szenvedtünk vereséget, hogy az ellenfél egész meccsen nem csinált semmit. Ma az antifoci és a katasztrofális pálya legyőzött bennünket.”

Author: Szeri Csaba