Nem sikerült pontot szerezni a fővárosban

Nem jött össze a pontszerzés a Hódmezővásárhelyi FC számára a Budapest Honvéd II-es csapata ellen. A hazaiak 3-0-s győzelmet arattak.

Április elsején a Budapest Honvéd II MFA vendégeként lépett pályára a Hódmezővásárhelyi FC a fővárosban. Varga Bencéék a SZEOL elleni győzelmet követően utazhattak a Bozsik Stadionba, a terv pedig az újabb pontszerzés volt. Ez azonban végül sajnos nem jött össze.

Az első percekben a HFC végezhetett el egy szögletet, ami úgy tűnt jól kanyarodik, de a hazaiak kapusa résen volt, így komoly veszély nem alakult. A játékra is ez volt a jellemző az ezt követő minutumokban. Úgy tűnt a hazaiak támadnak többet, a Vásárhely pedig inkább a kontrákkal próbált operálni. Volt ebben fantázia, hiszen 20 perc játék után Szilágyi tudott Vargához passzolni, utóbbi pedig jó 10 méterről eresztett meg egy lövést a kapuval szemben, az irányzékkal és az erővel sem volt baj, Tomori azonban ez alkalommal is tette a dolgát. Beindult a foci ezekben a percekben, hiszen nem sokkal később Bartyik Norbert lövése okán szisszenhetett kisebbet a közönség, a próbálkozás ugyanis fölé ment. Majd Kabangu lövését kellett Bordásnak védenie, amiből már a Vásárhely kontrázhatott és Tomori léphetett ismét akcióba. Érett a gól, ami aztán a 29. percben meg is született. Lukácsnak sikerült elrongyolnia a balszélen, majd Tömösvárinak passzolt, aki egy cselt követően elgurított Bordás mellett és megszerezte a vezetést az övéinek.

A középkezdés után nem sokkal azonban akár érkezhetett volna a válasz is, Tomori védett újból hatalmasat, ráadásul pár perc múlva megint a vásárhelyi háló rezgett, Lukács Dániel a gólpassz után gólt is szerzett. Így az egyenlítő gól helyett továbbnőtt a különbség a Honvéd javára.

A maradék játékrészben sokkal inkább letámadott a HFC és a védekezést is fentebb tolta Szűcs mester, a 39. percben Varga járt közel így a gólszerzéshez, próbálkozása azonban a kapufa rossz oldalán hagyta el az alapvonalat. 45 perc után 2-0-ra vezettek a budapestiek.

A fordulás után is maradt a HFC vehemens játéka. Előbb Szilágyi Norbert kínálta meg a hazaiak kapusát 19 méterről, majd Bartyik bepasszát kellett a védőknek tisztázniuk, hiszen Szilágyi érkezett egész jó ütemben.

Jó 5 perc múlva újból a HFC alakított ki komoly helyzetet, a próbálkozást azonban most sem koronázta gól. Csak hamar pedig a túloldalon Bordásnak kellett nagyot védenie, hogy ne kerüljön a kapuba, a harmadik Honvéd-gól. A vásárhelyi kapus ekkor, és nem sokkal később Hegedűs szabadrúgásánál is védeni tudott.

Nyomott a HFC, igaz a Honvédnak is megvoltak a kisebb helyzetei. A 65. percben ismét Varga járt egészen közel a gólszerzéshez, a kapufa mentett 10 méterről megeresztett lövésénél. Itt és ott is akadtak újabb veszélyes szituációk, de nagyon úgy nézett ki, hogy marad a 2-0 a hazaiak javára, akik a hosszabbítás perceire tartogatták az i pontját.

A 93. percben Király beadását Kabangu előbb mellel levette, majd kapura lőtt, megszerezve csapata harmadik találatát.

A HFC így második tavaszi vereségét könyvelhette el, megállás azonban nincs, április 8-án a Paksi II-vel mérkőzhetnek Szűcs Róbert tanítványai.

NB III Közép csoport, 21. forduló

Budapest Honvéd-MFA II. – Hódmezővásárhelyi FC 3-0 (2-0)

HFC: Bordás, Füredi, Huszár, Szilágyi, Koncz, Pataki, Szántó, Szabó M., Bartyik N., Prasler, Varga
Cserék: Filipánics, Tóth, Benke, Szabó D., Szekér, Mátó, Kökény
Vezetőedző: Szűcs Róbert

Gólszerzők: Tömösvári, Lukács, Kabangu

Szűcs Róbert: "Számolatlanul dolgoztuk ki a helyzetüket, de nagyon sok helyzetet kihagytunk. Fordulópontok voltak, Koncznak, Szabónak és Vargának is voltak komoly helyzetei, de Fortuna ma nem fogta a kezünket. Valamint hozzátartozik az is, hogy a hazaiak kapusa is földöntúli teljesítményt nyújtott. A 10-12 kidolgozott helyzetnek örülök, ha ezeket be tudjuk lőni, akkor sima meccseket játszhatunk. A Paks II. elleni otthon javítani fogunk!.