Fordulatos meccsen nyert az Algyő a HFC II. ellen

A listavezető zsebelte be a három pontot a Hódmezővásárhelyi FC II. elleni megyei rangadón.

Jól kezdte a találkozót a Hódmezővásárhely. A helyzetek kidolgozása eleinte nem volt tökéletes, viszont a mezőnyfölény egyértelműen a hazaiaké volt. Az első próbálkozást Darida Ádám könyvelhette el, a rövidet megcélzó suhintása azonban nem okozott komoly gondot az algyői hálóőrnek. Bő 10 perc múlva pedig Mohácsi keveredett helyzetbe, a vendégek feltámadására pedig a játékrész derekáig kellett várni, ekkor már szépen felépített támadások is jellemezték a játékot, a gól azonban nem akart megszületni. A Vásárhelynél Bódai és Bartyik igyekezett összejátszani, majd Mohácsi kereste egy középre gurított labdával a társakat, a háló azonban nem rezdült.

A 36. percben aztán megtört a jég, egy szögletet követően nem sikerült felszabadítania az algyői védelemnek, Darida kapcsolt a leggyorsabban, aki 20 méterről lőtt a léc alá. Már-már úgy tűnt, hogy előnnyel vonulhatnak az öltözőbe a hazaiak, ám Lovas máshogy gondolta ezt, egy szabadrúgást sikerült a bal felsőbe helyeznie, algyői szempontból a legjobbkor sikerült egyenlíteni, a folytatásban mondhatni kezdődhetett minden elölről.

Az iram és a tempó a fordulás után magas fokú volt. Mindkét oldalon adódtak lehetőségek, a gólt azonban bő 10 perccel a második játékrészt jelző kezdő sípszó után az Algyő rúgta meg, ismét Lovas volt eredményes. A vendégöröm viszont nem lehetett hosszú életű, Mohácsi volt ügyes a baloldalon, Bürgés pedig habár elsőre a lécre fejelt, a labda újból elé került, másodszor pedig már pontosabb volt.

Ismét 10 perc telt el, majd újból rezdült a háló, ez alkalommal Szatmári kapujában, Daróczi a balról tudott beívelni, a középen érkező Csányi pedig megelőzte a vásárhelyi kapust, ezzel újból fordítani tudott az Algyő SK, úgy tűnt negyedórája maradt a hazaiaknak a pontszerzésre.

Komoly helyzeteket viszont mégsem sikerült kialakítania a gárdának, a maradék játékrészben egy alkalommal az Algyő volt veszélyes és a maratoni, közel hétperces hosszabbítás ellenére újabb gól már nem született. A listavezető pontokkal távozhatott a városi stadionból.

Csongrád megyei I. osztály, 27. forduló

Hódmezővásárhelyi FC II. – Algyő SK 2-3 (1-1)

HFC: Szatmári, Jankelic, Gyuris (Győrfi), Gyüre, Bábi, Bartyik R., Bürgés, Darida, Mohácsi, Bódai, Perpauer (Pálinkó)

Algyő: Siska, Sebők (Kovács), Pénzváltó, Szélpál, Lovas (Kiss), Bella, Csányi, Daróczi (Tóth), Takács, Bozsóki (Jernei), Lajkó

Gólszerzők: Darida, Bürgés illetve Lovas (2), Csányi

Nyilatkozat: „A szerencsésebb algyői csapat győzött.”

Forrás: oldalvonal.hu

Author: Szeri Csaba