Az U16-os lányok is bajnokok lettek!

Bajnokcsapat! Bajnokcsapat! A megyei strandfoci-bajnokságban az U14-esek már bezsebelték az aranyat, most pedig az U16-os csapat is a legjobbnak bizonyult.

A csoportmeccseket a Csengele ellen kezdhette a gárda, szoros és kiélezett csörtét játszottak a lányok, ám ezen a találkozón a győzelem nem jött össze, 5-4 arányban a Csengele nyert. A másik mérkőzésen azonban magabiztos sikerrel rukkoltak elő a kék-sárga mezesek.

A mérkőzések sora a Szentes ellen folytatódhatott, ahol már a döntőbe jutás volt a tét. A vásárhelyiek ezen a találkozón is kitettek magukért, Bihari Regina ekkor is termelte a gólokat.

A döntőbe deja vu érzése lehetett a lányoknak, hiszen újból a Csengele következett. A győzelem sorsát illetően viszont ekkor már igyekezett nem hagyni nyitott kérdéseket a Hódmezővásárhely. A csajok 7-4 arányban nyertek, Bihari Regina ezen a meccsen is hintett egy óvatos négyest – nem hiába, a bajnokság gólkirálynője lett a nap végére.

HFC keret: Telek Vanda, Tóth Klaudia, Bihari Regina, Csala Eszter, Albert Júlia, Balog Jázmin, Schneider Krisztina
Edző: Mucsi Dénes

Csoportmérkőzések:
HFC – Csengele KSE 4-5
Vásárhelyi  gólszerzők:
Bihari Regina (3), Balog Jázmin

HFC – Kiskundorozsmai ESK 4-1
Vásárhelyi gólszerzők: Telek Vanda (2), Bihari Regina, Tóth Klaudia

Elődöntő:

HFC – Szentesi Kinizsi SZITE 7-3
Vásárhelyi gólszerzők:
Bihari Regina (4), Telek Vanda (2), Csala Eszter

Döntő:

HFC – Csengele KSE 7-4 
Vásárhelyi gólszerzők:
Bihari Regina (4), Telek Vanda, Albert Júlia, Tóth Klaudia

Gólkirálynő: Bihari Regina

Mucsi Dénes: "Dicséret illeti a Lányokat, mert egész nap nagyot küzdöttek. A Csengelével kétszer is egy ki-ki mérkőzést játszottunk, egyszer ők, egyszer mi jöttünk ki győztesen. Még szerencse, hogy a döntőben nekünk jött ki jobban a lépés. Külön gratulálok Bihari Reginának a gólkirálynői címéhez!"

 Szép volt csajok!

Author: Szeri Csaba