Július 7-én indul a felkészülési meccsek sora

Július 7-én kezdi meg a Hódmezővásárhelyi FC NB III-as csapata a felkészülést az augusztus eleji szezonrajtra. Az eddigi tervek szerint 5 mérkőzést játszik a gárda.

Az elmúlt héten vált biztossá, hogy a Hódmezővásárhelyi FC első számú felnőtt csapata az NB III-as bajnokságban folytathatja. A felkészülés ennek fényében július 2-án már megkezdődött, a hétvégén pedig már gyakorló meccsek is szerepelnek a programban.

2018. július 7. (szombat)

10:00 Szeged 2011 – Hódmezővásárhely FC

2018. július 18. (szerda)

18:00 Hódmezővásárhelyi FC – Nagyszénás SE

2018. július 21. (szombat)

10:00 Hódmezővásárhelyi FC – Tiszasziget SE

2018. július 25. (szerda)

18:00 Hódmezővásárhelyi FC – Gesztelyi FC

2018. július 28. (szombat)

10:00 Szarvasi SE – Hódmezővásárhelyi FC

Author: Szeri Csaba