Az első szárnypróbálgatások

A HFC U11 ’A’ Makón játszotta a téli futsal bajnokság első fordulóját. A csapat első alkalommal próbálta a foci ezen válfaját.

Kissé döcögősen indult a futsal szezon a HFC U11 ’A’ számára. Ez persze talán nem is meglepő, hiszen a csapat először próbálkozott parketten a játékkal.

Eredmények:

Hódmezővásárhelyi FC – Makó 4-5
Hódmezővásárhelyi FC – SZEOL A 2-7
Hódmezővásárhelyi FC – SZEOL D 4-4

Gajda Lajos: „A hétvégén a megyei futsal bajnokság makói fordulóján jártunk, ahol megküzdöttünk mind az ellenfelekkel, mind pedig a számunkra teljesen ismeretlen talajjal, a parkettával. A csapat győzni akarásával nem volt probléma, de néha úgy éreztem a csapatot látva, mintha jégen játszottunk volna. Hiába dolgoztunk ki rengeteg gólhelyzetet, a befejezésekbe nagyon-nagyon sok hiba csúszott. A kimaradt helyzeteket az ellenfelek gólokkal büntették. Még mindig nem működünk igazán csapatként. Amikor önzetlenül és alázattal játszunk, eredményesek vagyunk, szórjuk a gólokat, de amikor csak szólisták vannak a zenekarban, abból csak macskazene lehet.”

Jók: Sallai Dominik, Tószegi Zoltán, Tóth Martin

Author: Szeri Csaba