Szentesen maradtak a pontok

A megyei I. osztály hétvégi fordulójában Szentesen jártunk, a pontokat a vendéglátók szerezték meg.

A pontszerzés reményében utaztunk szombaton Szentesre a megyeegyes felnőtt bajnokság legutóbbi fordulójában. Örömre azonban nem sok okunk volt a találkozón. A mezőnyben inkább a mi csapatunk fölénye volt a jellemző, ugyanakkor az első félidőben sikerült elkövetni egy buta hibát. Egy eladott labdára csapott le a hazai csapat, az akciójuk pedig Molnár Zsolt góljával végződött.

A folytatásban a szerencse sem pártolt mellénk, ráadásul két érdekes, az ellenfél tizenhatosán belül történt szituációt követően is néma maradt a játékvezető sípja, nem ítéltek büntetőt. Ráadásul a 72. percben egy játékvezetői ítélet továbbrontott a helyzetünkön. Mohácsi Ozmint állították ki.

Az idő sürgetett minket, a Szentes pedig élni tudott emberelőnyös helyzetével. Egy újabb eladott labdával indultak a kapunk felé a 83. percben, amikor Kovács Norbert talált be, 5 perccel később pedig Kovács duplázott.

A tavaszi első győzelmünket így ez alkalommal sem sikerült megszereznünk. A következő fordulóban a Zsombó ellen próbálhatjuk meg a javítást.

Csongrád megyei I. osztály, 19. forduló

Szentesi Kinizsi SZITE – Hódmezővásárhelyi FC II. 3-0 (1-0)

Szentes: Tóth, Vince, Kiss-Kása, kovács, Prozlik, Bertók, Molnár, Paczali, Szarvas, Szeles, Juhász
Csere: Kotvics-Varga, Légrádi, Lőrincz, Plenter, Lekrinszki, Lázár
Edző: Némethy László

HFC II.: Kandó, Szabó M., Tóth, Kiss, Balog, Rácz, Mohácsi, Gyüre, Rau, Győrfi, Perpauer
Csere: Nagy Abonyi, Bartyik R., Szőke, Almási, Rostás, Gyuris
Edző: Vinnai István

Vinnai István: „Gyenge játékvezetés mellett, nagyon rossz helyzet kihasználással sajnos kikaptunk.”

Author: Szeri Csaba