Közlemény

Kedves HFC Sportolók, Szülők, Kollégák!

Megelőzendő a városi pletykák elindulását az alábbiakról szeretnék tájékoztatni mindenkit. A mai napon egy 15 éves történet ért véget, hiszen április 3-án megszűnik a köztisztviselői jogállásom a Hódmezővásárhelyi Polgármesteri Hivatalban. Választás elé állítottak, hiszen „hirtelen” összeférhetetlenné váltak a különböző civil szervezetekben betöltött tisztségeim a köztisztviselői munkámmal. A választás számomra egyértelmű volt, nem fogom cserben hagyni egyik szervezetemet sem, különös tekintettel a Hódmezővásárhelyi Futball Clubra, mely fennállása talán legnehezebb helyzetében van. Az inkorrekt lett volna a kollégákkal, a sportolókkal és a szülőkkel szemben is. Sok gondolat kavarog még bennem, de ezeket most magamban tartom, mert senkit nem szeretnék megbántani és a támadások céltáblája sem kívánok lenni!

A köztisztviselői munka az életem jelentős részét tette ki, biztosította a családom megélhetését, rengeteg tapasztalatot, tudást, kapcsolatot kaptam tőle, amiért mindig hálás leszek. Ennek most egy tollvonással vége lett. Viszont minden rosszban van valami jó, hiszen így minden erőmmel arra tudok koncentrálni, hogy segítsem szeretett sportágamat, segítsem szeretett egyesületemet. A végsőkig ki fogok tartani, bármeddig hajlandó vagyok elmenni, hogy megoldódjon ez a soha nem tapasztalt probléma. Ehhez kérem mindenki együttműködését.

Tisztelettel:

Horváth Zoltán
HFC elnök

Author: Szeri Csaba