HFC U15: Nem sikerült pontot szerezni

A Gyulával játszott a hétvégén újabb bajnoki meccset a HFC U15-ös csapata, a pontszerzés viszont most sem sikerült.

Nincs könnyű helyzetben az U15-ös II. osztályban szereplő csapatunk – a fiúk a tabella utolsó előtti helyén állnak, ráadásul a tavaszi első pontok még váratnak magukra. Az elmúlt meccseken ettől nem álltunk nagyon messze, a Gyula elleni csörténken viszont sikerült egy csúnya vereségbe beleszaladnunk.

Nem kezdődött rosszul a mérkőzés, hiszen habár a játékrész derekáig kellett várni a gólra, azt németh Dániel révén a mieink szerezték meg. Ám a vendégek hamar egyenlíteni tudtak, majd a fordulás után beindították a hengert. A 61. percben már 5-1 volt a javukra.

Barna Ádám ekkor időlegesen szépített az eredményen, a gólversenyt viszont a Gyula zárta és 6-2-re nyerni tudtak.

MLSZ U15 II. osztály, Dél-keleti csoport, 17. forduló

Hódmezővásárhelyi FC – Gyulasport Nonprofit Kft. 2-6 (1-1)

HFC: Tóth, Mucsi, Lengyel, Schneider, Németh, Karácsonyi, Barna, Rózsa, Barta, Tatár, Léwang
Csere: Késmárki, Ciortea

Gyula: Zsilák, Biró, Boros, Kocsis, Farkas, Ticudean, Guti, Varga, Boncza, Keller-Pintér, Takács
Csere: Illés, Megyebíró, Rácz
Edző: Szentléleki Béla

Author: Szeri Csaba