Nem szerzett pontot U18-as leány csapatunk

A Csengele érkezett Hódmezővásárhelyi a megyei U18-as leány bajnokság hétvégi fordulójában.

Két gyorsan bekapott gól okozta a végzetünket a Csengele elleni U18-as leány mérkőzésen. Két hibánkat használta ki könyörtelenül a vendégcsapat, akik a 25. percben szintén kihagytak, amit Borsodi Kitti büntetett. Ezt követően viszont hiába próbáltak megtenni mindent a mieink, nem jártak szerencsével és nem tudtak újabb gólt szerezni, így a pontot menteni sem sikerült.

Csongrád megyei U18-as leány bajnokság, 19. forduló

Hódmezővásárhelyi FC – Csengele KSE 1-2 (1-2)

HFC: Schneider, Balog, Csala, Albert Zs., Horváth, Pap, Tóth, Borsodi, Kun
Csere: Dobsa, Albert J., Varga B.
Edző: Mucsi Dénes

Vásárhelyi gólszerző: Borsodi

Nyilatkozat: „Sajnos a mérkőzés elején két perc alatt két gólt ajándékoztunk az ellenfélnek, aztán mi is kaptunk egy ajándék gólt.  A második félidőbe mindent megtettek a lányok az egyenlítésért, átvettük az irányítást, több helyzetünk is volt, de nem sikerült gólt szereznünk.”

Author: Szeri Csaba