HFC U15: Sikerült pontot szereznünk!

A Békéscsaba UFC házigazdájaként megszereztük első pontunkat az idei szezonban.

U15-ös csapatunk számára nem alakul könnyen a szezon, a legutóbbi találkozón viszont már nem maradt pont nélkül az együttes. Ráadásul sokáig úgy tűnt, hogy a Békéscsaba UFC ellen akár a győzelem is összejöhet. Buzás Richárd góljával még az első félidőben vezetést szereztünk, az előnyt pedig egészen a meccs hajrájáig tartottuk. Akkor viszont a vendégek egyenlíteni tudtak, így be kellett érnünk az egy ponttal.

MLSZ U15 II. osztály, Dél-keleti csoport, 10. forduló

Hódmezővásárhelyi FC – Békéscsaba UFC 1-1 (1-0)

HFC: Balázs, Schneider, Herczeg, Buzás, Szántó, Késmárki, Orovecz, Nagy, Tatár, Rózsa, Tóth
Csere: Németh, Varsányi, Balázs
Edző: Bánfi Edvin

Vásárhelyi gólszerző: Buzás

Nyilatkozat: “Nagyon vártuk már ezt a pillanatot, hogy végre pontot szerezzünk a bajnokságban! Az első félidőben kiegyenlített játék folyt a pályán, szerencsére nekünk sikerült is betalálni. A második félidő második felében kezdtünk elfáradni, kapkodtunk, a védekezésünk sem volt megfelelő, így sajnos a vendégek 3 perccel a lefújás előtt ki tudtak egyenlíteni.Minden tiszteletem a fiúké. Óriásit küzdöttek, hatalmas akarattal! Külön szeretném megköszönni Bacsa Zsolti kollégámnak,hogy az U14-es csapat két tehetséges játékosát, Buzás Ricsit és Orovecz Balázst, átadta erre a mérkőzésre, mert nagyszerűen játszottak végig a mérkőzés folyamán!”

Author: Szeri Csaba