Pontot csentünk az éllovastól

Hazai pályán, az Apátfalva ellen folytatta a megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokságot a Hódmezővásárhelyi FC.

Vasárnap újabb megyekettes meccset játszott a HFC II. Ez alkalommal sem várt könnyű mérkőzés a mieinkre, hiszen a listavezető Apátfalva érkezett Hódmezővásárhelyre.

A fiúk nagyot küzdöttek és nagyon hamar vezetéshez jutottak, Rostás góljával kerültünk előnybe. A folytatás azonban talán még a vártnál is nehezebben alakult.

Győrfi Dominik alig 5 perc alatt gyűjtött be két sárga lapot, így neki bőven jutott a meleg vízből. Az igazsághoz talán hozzátartozik, hogy az első sárga egy kicsit szigorúnak tűnt, de villant, így a második, amúgy jogos lap miatt hamar megfogyatkoztunk.

A vesszőfutás pedig a fordulás után folytatódott. Gyuris Norbert is idő előtt indult az öltözőbe – természetesen a víz hőfokára így ő sem panaszkodhatott – a társai azonban hiányolták, hiszen költői túlzással élve, ezt követően volt olyan időszaka a meccsnek, amikor véres lett a hátunk a hálótól – az apátfalviak alaposan beszorítottak minket, aminek meg is lett az eredménye, egyenlítettek, ám fiaink ennek ellenére is állták a sarat.

Sőt, kis híján miénk lett a slusszpoén, hiszen a hajrában egy komolynak ígérkező kontrát vezethettünk, amiből kis híján gólt szereztünk. Nem így történt, ám a heroikus csatában így is fontos egy pontot szereztünk a listavezetővel szemben.

Hódmezővásárhelyi FC – ContiTech-Apátfalva SC 1-1 (1-0)
Csongrád megyei II. osztály, 17. forduló

HFC: Nagy M., Marton, Rostás, Babcsán, Győrfi, Nagy A., Kiss, Becsek, Fekete, Brizik-Bodrogi, Gyuris
Csere: Papp, Pacskó, Friedl, Szabó, Nagy A.
Edző: Vinnai István

Vásárhelyi gólszerző: Rostás
Kiállítva: Győrfi, Gyuris

Nyilatkozat: „Nehéz kilenc emberrel úgy játszani, még ha jól is játszunk, hogy megverjük a 11 fővel felálló, jó erőkből álló Apátfalvát. A játékvezető sárga lapjai között talán voltak szigorúak, igaz a második esetben mindkét helyzet lapot ért, még ha az első nem is feltétlen. 9 emberrel, hősi küzdelemben, értékes pontot szereztünk.”

Author: Szeri Csaba