A Röszkét fogadjuk szombaton

Hazai mérkőzéssel, de sajnos zárt kapuk mögött, folytatódik a megyei I. osztályú bajnokság.

A Csongrád elleni győzelmet követően szombaton hazai pályán játszik a megyei élvonalban szereplő felnőtt csapatunk. Ahogy arról már beszámoltunk a koronavírus veszélyhelyzet okozta korlátozások miatt a találkozó zárt kapuk mögött zajlik majd.

A célunk mindenképpen a pontszerzés, amire talán jó esélyünk is van, igaz nem vehetjük könnyedén ezt a találkozót sem.

Ősszel sem volt könnyű legyűrni a Röszkét, ráadásul a csapat novemberben 0-0-t játszott a Makó FC-vel, résen kell lennünk.

„Új edző van náluk és a Makót is sikerült megtréfálniuk, nem vehetjük őket félvállról. Remélem, hogy egy gólzáporos meccsen, magabiztos győzelmet aratunk majd. Csongrádon minden jól működött, annak ellenére is, hogy 4-5 játékosom hiányzott, a mutatott játékkal elégedett voltam, igaz a második félidőben is rúghattunk volna néhány gólt, hiszen a gólkülönbség a végén még sokat számíthat” – nyilatkozta Szűcs Róbert vezetőedző.

Hiányzóink sajnos még mindig lesznek. Huszár Gergő úgy tűnik, hogy ha nem is a kezdőben, de csereként mindenképpen lehetőséget kaphat, a többiek azonban egyelőre még nem tudják vállalni a játékot.

A találkozó 13 órakor kezdődik és a nagy műfüves pályán játsszák le a csapatok.

Author: Szeri Csaba