Összefogás a dél-alföldi labdarúgásért

Öt Csongrád-Csanád megyei labdarúgó klub kötött együttműködési megállapodást, amely a régió utánpótlás-nevelését célozza és annak fejlesztését tűzi zászlajára.

A Szeged-Csanád Grosics Akadémi vezényletével jöhetett létre a szóban forgó együttműködési megállapodás, amelynek a Hódmezővásárhelyi FC is tagja, de a Szegedi VSE, az Algyő SK és a Bordány SK is részt vesz benne. Egységes képzési rendszer, játékos áramoltatás és minitornák is szerepelnek a közös tervekben.

„Nagyon-nagyon bizakodó vagyok, hiszen azt látni kell, hogy egy Hódmezővásárhelyi Futball Clubnak is, amely azért a megyei labdarúgás számáttevő tényezője, szüksége van együttműködő partnerekre. Szüksége van olyan közös projektekre, olyan együttgondolkozásra, ami előrébb tudja vinni nem csak a mi, hanem az egész megye labdarúgását is. A Szeged-Csanád Grosics Akadémia tulajdonosi hátteret tekintve, az infrastrukturális helyzetet tekintve a megye vezető labdarúgó ereje, ők az egyetlen, akik a megyében NB II-es felnőtt csapattal rendelkeznek, de utánpótlásban is azt gondolom, hogy nem csak régiós, de országos szinten is az elitbe fognak tartozni. Ha jól és hatékonyan használjuk ennek az együttműködésnek az előnyeit, az mind a Hódmezővásárhelyi Futball Clubnak, mint Szeged-Csanád Grosics Akadémia, mind a másik három együttműködő egyesület életében nagyon pozitív hatást válthat ki” – nyilatkozta Horváth Zoltán, a HFC elnöke.

„A nyár munkája lesz az, hogy konkrét célokkal, feladatokkal töltsük meg az együttműködést és már a nyári felkészüléssel elkezdjük ezt a munkát, ami egy egységes képzési rendszert és oda-vissza játékos áramoltatást foglal magában. Olyan minitornákat és miniválogatottak létrehozását, elindítását tervezzük, ami az összes utánpótlás korosztály fejlődését hívatott szolgálni. Fontos kiemelni, hogy az együttműködés a felnőttcsapatokra nem vonatkozik, csak az utánpótlás-nevelés fejlesztését célozza.”

A cél hosszútávon mindenképpen az, hogy a megye komolyabb tényező legyen a hazai labdarúgásban, a régió fiatal tehetségei felnőve is helyet találjanak maguknak, ne kelljen a fővárosba vagy más messzi, nagy klubhoz igazolniuk.

„A vezetőségünknek egyöntetű véleménye volt, hogy vétek lenne nem kihasználni ezt az adódó lehetőséget. Önerőből éppen csak fenntartani tudjuk a jelenlegi utánpótlás struktúrát. Nagyon sok korosztállyal foglalkozunk, nagyon sok tehetség van, és nagy hangsúlyt fektetünk az óvodai, iskolai képzésre. Nagy a szórás azonban az egyes korosztályainkban. Vannak, akik sokkal előrébb tartanak a labdarúgásban, de vannak, akik most kezdték, így nagyon fontos, hogy minél hatékonyabban tudjuk a srácoknak a képzést biztosítani. Afelől pedig szintén nincs kétségem, hogy a Hódmezővásárhelyi Futball Clubnak az elsődleges érdeke, hogy a legtehetségesebb gyerekek felfelé áramoltatása megtörténjen. Viszont itt nagyon fontos, hogy minél közelebb legyen egy olyan nagy utánpótlás-nevelő egyesület, ahol a megfelelő képzést meg tudják kapni. A mi érdekünk az, hogy a legügyesebb gyerekek Szegedre menjenek. Ne Budapestre menjenek vagy az ország túloldalára, de még csak ne is Békéscsabára, menjenek Szegedre. Ez azért jó nekünk, mert ha a gyerekekből esetleg mégsem lesz profi labdarúgó, I. osztályú vagy külföldi légiós, akkor a környéken marad és jobb eséllyel fog visszatérni Hódmezővásárhelyre és a mi felnőttcsapatunkat erősíteni, mint azok a gyerekek, akik az ország másik végére kerülnek. Ez a tapasztalat, az elmúlt 5-6 évben ugyanis 60-70 gyerek igazolt el az egyesülettől különböző nagy klubokhoz. Szerencsére vannak köztük olyanok is, akik nagyon szép karriert futnak be, profi szerződést kaptak és NB II-ben, NB I-ben kezdenek játszani. Sós Bence és Batik Bence nevét ilyenkor mindig megemlítjük, hiszen ők jelenleg is az NB I-ben játszanak, viszont van több olyan fiatal játékosunk is, akik nagy egyesületeknél már profi szerződéssel rendelkezik” – fogalmazott a HFC elnöke.

Forrás: hfc1912.hu
Fotó: Szeged Csanád Grosics Akadémia

Author: Szeri Csaba