Győzelemmel kezdtünk az NB III-ban

Három ponttal indítottuk a szezont az NB III-ban. 4-1-re sikerült legyőzni a Szegedi VSE-t!

Március után újabb tétmérkőzést játszott a Hódmezővásárhelyi FC felnőtt csapata, így izgatottan vártuk a Szegedi VSE ellen NB III-as nyitómeccset. Amilyen rosszul kezdődött a találkozó, végül annyira szépen sikerült zárnunk.

Történt ugyanis, hogy a középkezdés után, egy gyorsan felívelt szegedi labdát szögletre csúsztattunk, a sarokrúgásból pedig megtörtént a baj, Dóra betalált Weszelovszky kapujába. A gyorsan bekapott gól természetesen rosszul érintette a csapatot, de nem fogtunk padlót, koránt sem. A védekezést a folytatásra sikerült rendezni, még ha a támadások az első félidőben nem is voltak igazán hatékonyak.

A fordulás után azonban cserékkel frissített Szűcs Róbert vezetőedző. Katonát Povázsai, Konczot pedig Tapiska váltotta, ez és az átvariált játékrendszer pedig hamar meghozta sikert. Pleszkán góljával gyorsan egyenlítettünk, majd Tapiska következett, így fél órával a vége előtt már nálunk volt az előny.

A hajrában aztán felkerült az i-re a pont, mondhatni két pont is, hiszen előbb Bódai köszönt be, majd Pleszkán duplázott.

NB III Közép csoport, 1. forduló

Hódmezővásárhelyi FC – Szegedi VSE 4-1 (0-1)
Gólszerzők:
Pleszkán (2), Tapiska, Bódai illetve Dóra

Szűcs Róbert: „Nagyon rosszul kezdődött a meccs, az első félidőben pedig kicsit görcsösen játszottunk, azonban a védekezésünk az elején történt hibát követően jól működött. A szünet után cserékkel frissítettem, átálltunk egy másik játékrendszerre és sikerült fordítani. A végén pedig úgy tűnt, hogy jobb erőállapotban vagyunk és lerendeztük a meccset. A srácok nagyon jól kiszolgálták a szépszámú közönséget. Nagyon jó kis csapat formálódik itt. Ez persze nem azt jelenti, hogy minden meccsünket meg fogjuk nyerni, de ha így tudunk egymásért küzdeni, akkor szép jövő áll előttünk. A szurkolóknak nagyon szépen köszönjük a biztatást, nagyon sokan jöttek ki a meccsünkre, amiért hálásak vagyunk, végre ismét visszaköltözött a foci Vásárhelyre!”

Author: Szeri Csaba