Pleszkán: „A vasárnap győzelem erőt, lendületet és hitet adhat”

Pleszkán Tibor két hódmezővásárhelyi gólból is kivette a részét a hétvégén, a Szegedi VSE elleni NB III-as bajnokin. A vasárnapi meccsről és a soron következő Rákosmente elleni összecsapásról kérdeztük.

Kezdjük egy érdekes statisztikával. Pleszkán Tibor még év elején, a téli átigazolási időszakban érkezett csapatunkhoz és eddig minden vásárhelyi tétmeccsén legalább duplázott. A dolog pikantériája persze az, hogy a tavasszal csupán két találkozón volt a megyei élvonalban a koronavírus miatt. A Csongrád ellen kettő, a Röszke ellen három gólt szerzett Pleszkán, a mostani szezonnyitón pedig újfent duplázott, fejjel és lábbal is eredményes volt. A SZVSE elleni meccsen ráadásul különösen kellettek az ő góljai is, hiszen nagyon gyorsan hátrányba kerültünk.

„Az sosem szerencsés, ha egy csapat az első percben gólt kap. Az szerintem senkinek sem jött jól. Igyekeztünk túltenni magunkat rajta, de az első 15-20 percben érződött rajtunk. Aztán igyekeztünk fogást találni, de átütő erő ekkor még nem volt a játékunkban szerintem. Az első félidő vége felé talán már voltak olyan dolgok, amelyek előrevetíthették, hogy a fordulás után tudunk egyenlíteni vagy akár vezetést is szerezhetünk. Jól kezdtük a második félidőt, jókor jött a gól, így lélektanilag is előnybe kerültünk, ráadásul erőben is jól bírtuk. A két cserénk sokat hozzá tudott tenni a játékunkhoz. A második gól után picit benne volt a levegőben, hogy a SZVSE egyenlíthet, de nagy erőket mozgósítottunk, hogy kapott gól nélkül hozzuk le a meccset. A végén pedig volt két jó kontránk, összességében így jól sikerült a meccs nagyon” – tekintett vissza csatárunk a megyei rangadóra.

A hétvégén pedig már jön a következő kör, ráadásul egy zsúfolt időszak következik, hiszen egyetlen hét leforgása alatt három mérkőzést is játszunk, ami ezen a szinten nem nevezhető megszokottnak. A sort vasárnap a Rákosmente elleni összecsapás nyitja.

 „Eléggé feszített lesz a tempó. Ebben a hónapban még van hét tétmérkőzésünk, ami azt jelenti, hogy szinte 4 naponta játszunk. Ez azért ezen a szinten nem egy megszokott dolog. Elválik, hogy hogyan tudunk ehhez alkalmazkodni. A felkészülés során igyekeztünk mindent megtenni azért, hogy jó erőállapotba legyünk. Majd kiderül, hogy ez mennyire tud megvalósulni. Viszont oda kell figyelnünk magunkra és a lehető legkevesebb sérülés nélkül lehozni a következő mérkőzéseket. Nagy lutri, hogy a Rákosmente ellen mi vár ránk, szerintem felesleges lenne találgatásokba belemenni a részemről. Annyi biztos, hogy ez a vasárnapi győzelem erőt, lendületet és hitet adhat nekünk arra, hogy a lehető legjobban folytassuk a szezont.”

Legyen így!

Hajrá Vásárhely! Hajrá HFC!

Author: Szeri Csaba