Orovecz Ádám ismét Hódmezővásárhelyen

A Hódmezővásárhelyi FC igyekezett kihasználni az átigazolási szezon utolsó napjait is, így újabb játékos érkezéséről számolhatunk be: Orovecz Ádám visszatér a klubhoz.

Ádám Hódmezővásárhelyen kezdte a labdarúgást majd Szombathelyen, Békéscsabán és Kazincbarcikán is játszott, de a Balmaz színeiben az NB I-ben is kipróbálhatta magát. Az elmúlt időszakban azonban sérülés is nehezítette pályafutását, most azonban 100%-osan tér vissza nevelőegyesületéhez.

„Az elmúlt néhány évem rögös volt, de már nem erre tekintek vissza, hanem a mindennapokra és a jövőre helyezem a hangsúlyt, hogy a legjobbat hozzam ki magamból. Szűcs Robi már többször csábított haza, de  most éreztem úgy, hogy eljött az idő a hazatérésre. Az ő személye nagyban befolyásolt ebben, hisz jól ismerjük egymást és jó érzéseim vannak a klubbal, csapattársakkal kapcsolatban is. Úgy vélem, egy erős középmezőnyű csapat lehetünk NB III-as szinten, jó keretünk van és remélem, minél feljebb kúszunk a tabellán. A lényeg a kiegyensúlyozottság!”

Orovecz Ádám visszatérése jól beleillik a klub koncepciójába, hiszen minél több vásárhelyi és vásárhelyi kötődésű tehetségnek szeretnék lehetőséget biztosítani és rájuk építve, velük kivívni a minél jobb eredményeket.

 

Author: Szeri Csaba