HFC U17: Gyulán maradtak a pontok

Nem sikerült harmadik meccsén sem pontot szerezni U17- es csapatunknak. Ez alkalommal a Gyula volt a jobb.

A Gyula ellen nem számíthattunk könnyű mérkőzésre az U17-es III. osztályú bajnokságban, ezek a sejtések pedig végül sajnos beigazolódtak. A hazaiak harcos játékkal rukkoltak elő és az első félidőben négyszer találtak be.

A fordulás után ugyan sikerült szépíteni, de a játék képén már ez sem tudott változtatni, továbbra is a hazai csapat akarata érvényesült, akik végül magabiztosan, 9-1-re nyerték meg a találkozót.

MLSZ U17 III. osztály, Dél-keleti csoport, 3 forduló

Gyulasport NKFT – Hódmezővásárhelyi FC 9-1 (4-0)

HFC: Tóth, Karácsonyi, Mucsi, Kolompár, Balázs, Rózsa, Szabó, Mátó, Almási, Tatár, Schneider
Csere: Németh, Balázs, Varsányi, Szántó
Edző: Dezső Ferenc

Vásárhelyi gólszerző: Mátó

Nyilatkozat: „A küzdőszellem, kezd olyan lenni, amit látni szeretnék a pályán, de sajnos olyan technikai és egyéni hibákat követünk el, ami ilyen idős korban teljesen érthetetlen a számomra. Már így is olyan szintre mentünk vissza edzésben, amit 3-4 évvel korábban kellett volna tanulni!”

Author: Szeri Csaba