Három ponttal gazdagodtunk Monoron

A Hódmezővásárhelyi FC NB III-as csapata Monoron lépett pályára vasárnap. A keretben több hiányzó is akadt és emberhátrányba is kerültünk, ám mégis sikerült elhozni a három pontot.

Amilyen rosszul kezdődött, olyan jól végződött a Hódmezővásárhelyi FC monori túrája. A kezdő sípszó után ugyanis alig telt el néhány másodperc és máris büntetőhöz jutottak a hazaiak, amit Farkas Ádám értékesíteni is tudott.

A gyorsan bekapott gól azonban szerencsére nem vágta földhöz a vásárhelyieket, inkább még nagyobb küzdelemre sarkallta a csapatot. Ennek pedig meg is lett az eredménye. Bő negyedóra után egy szabadrúgást végezhettünk el, amelybe az egyik monori kézzel nyúlt bele a tizenhatoson belül, jogosan jöhetett egy újabb büntető, amit Bata Kristóf értékesített magabiztosan. A folytatásban is harcos volt a csapat, a fordítás pedig a legjobbkor, közvetlen a szünet előtt jött. Mezei Olivér húzott el a szélen és sikerült beadnia a labdát, amire Tóth József érkezett remek ütemben és fejjel a kapuba továbbította a játékszert.

A fordulás után megpróbált magasabb fokozatra kapcsolni a Monor, de jól állták a sarat a fiúk, 20 percnyi játék után azonban a hazaiaknak is sikerült akcióból egyenlíteniük. Néhány perccel később pedig úgy tűnt komoly bajba kerülhetünk, Tapiska Géza kapta meg második sárgáját, így majd fél órával a vége előtt emberhátrányba kerültünk. Hasonló helyzetben azonban már bizonyított korábban is a csapat, a küzdés és a hit pedig nem hagyta el a fiúkat. Bő 5 perccel a kiállítás után, emberhátrányban, Pleszkán Tibor góljával sikerült ismét magunkhoz ragadni az előnyt. A Monor nagyon hajtott, a kontráink azonban remekül működtek – az utolsó 10 percben egy alkalommal akár újabb büntetőhöz is juthattunk volna, de Takács Ákos sípja néma maradt. A küzdésnek azonban így is három pont lett az eredménye.

A mérkőzésen első NB-s felnőtt mérkőzésén klubunk 17 éves tehetsége, Becsek Bendegúz is pályára lépett és 10 perc is elég volt neki arra, hogy olykor megkavarja a hazaiak védelmét, jól sikerült a bemutatkozása.

NB III Közép csoport, 17. forduló

Monor – Hódmezővásárhelyi FC 2-3 (1-2)

HFC: Kandó, Zahorán, Tóth, Huszár, Tapiska, Orovecz, Bata, Mezei, Ludánszki, Katona, Pleszkán
Csere: Weszelovszky, Gyüre, Darida, Becsek, Bartyik, Rau
Edző: Kandó Róbert

Gólszerzők: Farkas, Oliveira illetve Bata, Tóth, Pleszkán
Kiállítva: Tapiska

Nyilatkozat: „Gratulálok a csapatnak. Úgy érzem, hogy a srácok egyre inkább bíznak azokban a dolgokban, amelyekről az elmúlt hetekben beszélünk. A mai győzelmünk hűen tükrözi, hogy a hitnek, a lelkesedésnek és az ehhez társuló jó játéknak meglesz az eredménye. Bízunk abban, hogy a folytatásban is sikeresek leszünk.”

 

Author: Szeri Csaba