HFC U12: Kevésen múlott a győzelem a listavezető otthonában

A HFC U12-es csapata Kecskeméten játszott bajnokit a hétvégén.

A listavezető és hibátlan Kecskemét fiataljaival mérkőztek az elmúlt hétvégén a HFC U12-esei. Nehéz meccsre számíthattunk, ugyanakkor tökéletesen sikerült a kezdés. Pontosabban vásárhelyi góllal, ám ezt végül les miatt érvénytelenítették, bánhatjuk, hogy ezen a szinten nincs VAR-rendszer, ugyanis határeset volt.

Ennek ellenére a csapat jól játszott, ügyesen védekeztek, egyetlen megingás volt, amit a hazaiak sajnos azonnal büntettek. Ezt követően akár az egyenlítés, sőt több vásárhelyi gól is összejöhetett volna, megvoltak a helyzetek, ezeket azonban nem sikerült értékesíteni, így szűk vereség lett a vége.

MLSZ Kiemelt U12, Dél-keleti csoport, 10. forduló

Kecskeméti TE – Hódmezővásárhelyi FC 1-0 (0-0)

HFC: Rostás, Erőss, Csanki, Horváth, Beder, Verók, Molnár, Mucsi, Kovács M.
Csere: Szobácsi, Szilléry, Torzsa, Kovács H., Tolnai
Edző: Antal Krisztián

Nyilatkozat: „Remekül kezdtünk mindjárt góllal, amit tévesen, les miatt nem adtak meg számunkra. Végig fegyelmezetten szervezetten játszottunk az első helyezett otthonában. A kapott gólunknál egy technikai hibát vétett a kapusunk, ami előfordul, ezt sikerült kihasználniuk. Hittünk az egyenlítésben, volt is rá két nagy helyzetünk, de kimaradtak ezek. Gratulálok a fiúknak nagyot játszottak, több játékosnak sikerült a játékával felhívnia magára a figyelmet!”

 

Author: Szeri Csaba