Hárompontos dunaújvárosi túra

A Hódmezővásárhelyi FC NB III-as csapata vasárnap a Dunaújváros vendégeként lépett pályára az NB III-as labdarúgó-bajnokság 19. fordulójában.

Vasárnap a Hódmezővásárhelyi FC az őszi szezon zárókörét teljesítette a Dunaújváros otthonában – persze a tervek szerint még két meccs vár a csapatra az elkövetkezendő hetekben, előbb a Szegedi VSE, majd a Rákosmente ellen.

A fiúk vasárnap reggel indultak útnak és nem is lehetett más a terv, mint a pontszerzés a Dunaújváros ellen – jól tudtuk, hogy egy győzelemmel fontos helyeket ugorhatunk előre a tabellán és akár a maradék két mérkőzésre is kellő lendületet adhat.

Ennek fényében nem is feltartott kezekkel léptek pályára a vásárhelyiek, az első játékrészben többet volt a labda a dunaújvárosi térfélen és sikerült is helyzeteket kialakítani. A játékrész hajrájában ez aztán góllá is érett. Mezei Olivér végzett el egy szögletet, a beívelt labdát pedig Pleszkán Tibor tudta a hazaiak kapujába fejelni, talán a legjobbkor sikerült megszerezni a vezetést, előnnyel jöhetett a szusszanás.

A fordulás után nyomni kezdett a hazai csapat és ez sem maradt gól nélkül. Az 58. percben a pirosmezesek alaposan beszorították a HFC-t a tizenhatos környékére, ráadásul Barta Barnabás teljesen egyedül maradt a tizenhatoson belül, a társak pedig megtalálták őt, Barta csukafejessel egyenlített.

Alig 10 perc múlva azonban ismét nálunk volt az előny – Tapiska Géza indult meg a jobb oldalon és a tizenhatoson belülre tartott, ráadásul a labdával együtt, a büntetőterület betörve már a lövés hiányzott volna, amikor szabálytalanul állították meg játékosunkat, a partjelző jogosan húzta be a szituációt, a játékvezető büntetőt ítélt. Bata Kristóf állt a labda mögé, aki magabiztosan gurított a bal alsóba. A hátralévő időben mindkét oldalon akadtak lehetőségek, Kandó Zsombornak is több védést be kellett mutatni, de sikerült megőrizni a 2-1-es eredményt és nagyon fontos három pontot szerzett a csapat. Ráadásul a győzelemmel a tabella 13. helyére lépett előre a csapat.

NB III Közép csoport, 19. forduló

Dunaújváros – Hódmezővásárhelyi FC 1-2 (0-1)

HFC: Kandó, Zahorán, Tóth, Huszár, Orovecz, Bata, Mezei, Ludánszki, Katona, Forró, Pleszkán
Csere: Weszelovszky, Gyüre, Darida, Tapiska, Koncz, Sindel, Orosz, Bartyik, Rau
Edző: Kandó Róbert

Gólszerzők: Barta illetve Pleszkán, Bata

Nyilatkozat: Nagyon nagy diadalt aratott a csapat, a kék-sárga szív vitt előre bennünket. Voltak ugyan nehéz pillanatai a mérkőzésnek, de Fortuna ez alkalommal a mi kezünket fogta és fontos három pontot gyűjtöttünk be. Gratulálok a csapatnak!”

Author: Szeri Csaba