HFC U8: Mindenki becsülettel végezte a dolgát, jó társaság gyűlt össze

A legkisebb számára a versenyzési lehetőségek ugyan nem voltak tökéletesek, ám a fejlődés és a csapatok formálódása megkezdődött. Az HFC U8-asainak elmúlt hónapjait Juhász Sándor edző foglalta össze.

Talán mindig a legnehezebb feladat a legkisebb korosztályok munkáját értékelni, hisz egy teljesen új csapat formálódása hosszú ideig tart. Azt gondolom, nehéz fába vágtam a fejszémet, amikor a tavaszi szezon végén elvállaltam a leendő U8-as csapat felkészítését. Nagy és felelősségteljes feladat mindig egy új csapat kialakítása, hiszen az alapok lerakása merőben befolyásoló tényező a jövőre nézve. Itt lehet a legnagyobb hibákat elkövetni. Minden edzésen és minden pillanatban a maximumot kell kihozni magunkból ahhoz, hogy ne szenvedjenek hiányt semmiben a focizni vágyó gyerekek. Folyamatos figyelemmel kell lenni a gyerekek felé, mind szakmailag, mind élettanilag, mind pedagógiailag. Ez egyben a legszebb és a legnehezebb feladat utánpótlás sportolók nevelésében.

Augusztusban kezdtük a közös munkát, ahol inkább még csak az ismerkedés került előtérbe, mivel a csapat egy részét nem ismertem. A kezdeti időszak arra szolgált, hogy olyan környezetet alakítsunk ki, ahol a fejlődés utat törhet magára. Sokat beszélgettünk a megfelelő magatartási normákról, a figyelemről, a fegyelemről. Ezek megléte elengedhetetlen ahhoz, hogy úgy haladjunk, ahogy azt előre megterveztem. Ezen szempontoknak a csapat eleget is tett. Ne feledjük, hogy egy új, alakuló csapatról beszélünk. Többek még soha nem sportoltak, nem voltak csapatban, nem ismerik a csapatban való viselkedési normákat. Ez a legnehezebb feladatuk, de szerintem mindenki teljesítette ezt a feladatát. Az alapoktól indulva, lépésről lépésre haladunk, hogy végül egy csapatról lehessen beszélni. Mindenki becsülettel végzi a dolgát, jó társaság gyűlt össze, csupa fejlődni vágyó kisfiúval.

Sajnos ez az ősz versenyzési szempontból nem volt produktív. Az elmúlt évek megszokott versenyei idén elmaradtak, így nem is nagyon tudtak számot adni a gyerekek a tanultakról. Ezt hiányként könyvelem el. Remélhetőleg tavaszra ez változni fog, és kipróbálhatják magukat éles helyzetben, ellenféllel szemben.

Összegezve a teljes őszi szezont, azt gondolom, hogy pont ott tartunk, ahol kell. A terveknek megfelelően haladunk. Mindenkinél tapasztalható a fejlődés. Bízom benne, hogy a lelkesedés és a szorgalom továbbra is kitart, és élményekben, sikerekben gazdag éveket fognak a labdarúgásban megélni.

CSAPAT:

  1. Banga Noel
  2. Busa Tamás
  3. Dóda Levente
  4. Dopsa Balázs
  5. Egri Milán
  6. Ferenczy Balázs
  7. Gémes Alex
  8. Gilinger Medox
  9. Kotormán Menyhért
  10. Kovács Gábor
  11. Krisztin Gábor Gergő
  12. Malus-Kiss Bence
  13. Marczinka Bence
  14. Nagy Milán
  15. Pál Botond
  16. Szabó Gergő
  17. Szabó-Králik Márton
  18. Tóth Ede
  19. Török Bottyán

Edző: Juhász Sándor

Author: Szeri Csaba