HFC U15B: Az idősebbek között fejlődött a csapat

Nehéz és sikerélményektől sem hemzsegő őszi időszakon van túl a HFC U15 B csapata. A fiúk a megyei U17-es bajnokságban indultak, ahol pontból keveset sikerült gyűjteni, fejlődni viszont annál többet tudott mindenki.

Már a szezon elején sejtettük, hogy igazán nehéz őszi időszak vár a HFC U15 B csapatára. A megyei kiírásban ugyanis ezen korosztály számára nem indult bajnokság, így a csapat az U17-esek között tudott szerepelni. Ráadásul a sorsolásnál az U17 A csoportba kerültek, a megye legjobb U17-esei mellé.

„A két évvel idősebbek között versenyeztek a gyerekek, sikerélményből pedig nem volt sok. Vsizont nagyon tisztességes volt a gyerekek mérkőzésekhez és edzésekhez való hozzáállása. Fontos tudni, hogy a játékosok közül sokan nem rég kezdték a futballt, többeknél meredek fejlődési vonal volt megfigyelhető, hiszen alacsony volt a tudásszint, viszont hasznos, hogy el tudtunk indulni ebben a bajnokságban, ugyanis jelentős fejlődés tapasztalható. A gyerekek hozzáállása remek volt, nem csüggedtek és sosem adták fel, próbálták a maximumot nyújtani és biztos vagyok benne, hogy a következő időszakban ezek az összecsapások sokkal jobban fognak elsülni” – fogalmazott Horváth Zoltán, a csapat edzője.

A fiúknak 8 mérkőzésen 2 döntetlen és 6 vereség jutott ki. A Móravárosi Kinizsi ellen sikerült egy 6-6-ra végződő meccsen pontot szerezni és a Deszkkel játszottak 3-3-as döntetlent.

A tervek szerint az U17-es megyei bajnokság A csoportja március 28-án folytatódik, a fiúk akkor Csongrádon lépnek pályára.

Author: Szeri Csaba