Elkezdődött a munka, túl vagyunk az első edzőmeccsen

A héten megkezdte a felkészülést az NB III-as labdarúgó-bajnokságra a Hódmezővásárhelyi FC, a csapat már az első edzőmérkőzésen is túl van.

Január 11-én, hétfőn megkezdte a felkészülést a Hódmezővásárhelyi FC felnőtt csapata, egyelőre bő kerettel, hiszen a héten a megyei I. osztályú csapat tagjai is csatlakoztak a munkához. A labdás gyakorlások mellett fontos szerepet kapott az erőnléti edzés is, a héten négy alkalommal is készültek a srácok, Fóris László segítségével, aki a tavasz folyamán az erőnlétért felel majd a csapatnál. Nem csak Fóris, hanem C. Molnár László kapusedző is csatlakozott Kandó Róbert vezetőedzőhöz és Bacsa Zsolt asszisztensedzőhöz.

A heti munka monotonitását szombaton edzőmérkőzés törte meg, igaz ezen az összecsapáson ez alkalommal javarészt a fiatalok és a héten próbajátékon szereplők kapták a főszerepet – a többiek újabb erőnléti edzésen vettek részt.

A Csomád elleni gyakorlás jól sikerült, Becsek Bendegúz révén sikerült vezetést szerezni, igaz a meccs végén a Csomád egyenlíteni tudott, így 1-1-es döntetlen lett az összecsapás vége.

„Jól sikerült a heti munka, a feltételek megvannak, a hó nem esett, így a körülmények tökéletesek voltak, jól indult a felkészülés. A célunk, hogy felkészüljünk a Magyar Kupára, bár az inkább egy lépcsőfok lesz, hiszen elsősorban a bajnokság lebeg a szemünk előtt, ahol a biztos bennmaradás elérése lesz a célunk” – fogalmazott Kandó Róbert vezetőedző.

A csapat szerdán este a Szentessel játszik újabb gyakorló mérkőzést, szombaton pedig a Jánoshalma vendégeként folytatódhat a gyakorlás.

Author: Szeri Csaba