HFC U13: Egy meccs, amit gyorsan el kell felejtenünk

A Kiskunhalas ellen folytatta a bajnokságot a Hódmezővásárhelyi FC U13-as csapata. Ez alkalommal azonban nem sikerült megmutatni, amit valójában tudunk.

Álmosan kezdtük a Szilády RFC elleni mérkőzést, hiszen bő 5 perc alatt két gólt is szereztek a hazaiak. Ezt követően ugyan rendeztük a sorokat, de az átütő erő hiányzott a játékból, a fordulás után pedig még fáradtabbnak tűnt a társaság, a hazaiak ezt magabiztosan használták ki és végül 7-0-ra nyerték meg az összecsapást.

MLSZ Kiemelt, U13, Dél-keleti csoport, 22. forduló

Szilády RFC – Hódmezővásárhelyi FC 7-0 (2-0)

HFC: Vata, Kocsis, Molnár, Tóth, Mészáros, Oláh M., Oláh M. Z., Szántó, Tószegi Z., Németh, Cselovszki
Csere: Molnár, Rau, Tószegi R., Sarusi-Kiss, Gila, Rákos
Edző: Gajda Lajos

Nyilatkozat: „A mai napon talán a korai indulás vagy a  hirtelen jött meleg miatt nem volt kedvünk focizni.  A szertárosoknak viszont jó hír , hogy nem kell szerelést mosni mivel nem ízzadtunk meg ezen a délelőttön .”

Author: Szeri Csaba