HFC U15: Magabiztosabbak voltunk, de nem bírtunk a Szegeddel

Megvoltak a lehetőségeink a szegediek ellen, de nem tudtuk azokat értékesíteni.

Az előző hétvégén Szegeden folytatta a bajnoksága  HFC U15-ös csapata. Fiataljaink a tabella második helyén álló Szeged-Csanád Grosics Akadémia tehetségeivel mérkőztek. Ez alkalommal szorosabb összecsapás bontakozott ki a felek között, de a gólgyártásban inkább a hazaiak jeleskedtek. Annak ellenére, hogy előttünk is megvoltak a lehetőségek és legalább egy döntetlenre jók lehettünk volna, ám ez alkalommal hiába a helyzetek,a gól nem jött össze.

MLSZ Regionális U15, Dél-keleti csoport, 26. forduló

Szeged-Csanád Grosics Akadémia – Hódmezővásárhelyi FC 4-0 (1-0)

HFC: Solymossy, Vass, Marton, Török, Pálinkás, Tisza, Duray, Buzás, Sajti, Orovecz, Kothencz
Csere: Kalmár, Patócs G., Patócs R., Szombathelyi, Bogdány
Edző: Horváth Zoltán

Nyilatkozat: „A bajnokság második legerősebb csapatát komoly küzdelemre késztettük. Négyszer vezettük egy az egyben a kapusra a labdát, de sajnos nem tudtuk azokat értékesíteni, hátul pedig elkerülhető gólokat kaptunk. Viszont a három hónappal ezelőtti mérkőzéshez képest megkérdőjelezhetetlen a csapatjátékban történt előrelépésünk.”

Fotó: archív

Author: Szeri Csaba