Megszereztük a három pontot Csongrádon

A jól sikerült első félidő után, egy picit megnehezítette dolgunkat a rutintalanság.

Az előző hétvégén a Csongrád vendégeként lépett pályára a HFC II-es számú csapata. Vinnai István csapata ez alkalommal is javarészt a fiatalabb játékosokból állt, akik az első félidőben remekül indították a mérkőzést. Kemény Oszkár duplázott, majd a félidei hajrához közeledve Nagy András is betalált. Magabiztos, háromgólos előny birtokába jöhetett a szünet.

A fordulás után viszont a hazaiak jöttek ki jobban, hamar szépítettek és sikerült több helyzetet is kidolgozniuk. A 83. percben már csak egy gól volt a különbség, a rutinosabb Csongrád igyekezett zárkózni, a kialakított fórt azonban végül megőrizte a Hódmezővásárhely II.

Csongrád-Csanád megyei I. osztály, 25. forduló

Csongrád – Hódmezővásárhelyi FC II. 2-3 (0-3)

HFC: Urbán, Tóth J., Pacskó, Nagy At., Rostás, Bartyik, Kemény, Győrfi, Kekezovic, Nagy An., Papp
Csere: Ciortea, Bánfi, Árgyelán
Edző: Vinnai István

Vásárhelyi gólszerző: Kemény (2), Nagy An.

Nyilatkozat: „Az első félidei jó játékkal eldönthettük volna a meccset. A szünet után a rutintalanság kiütközött, és magunknak tettük nehézzé a mérkőzést.”

Author: Szeri Csaba