HFC U14: Megnyertük legutóbbi két meccsünket

Az első fordulóban történt botlást sikerült kijavítani.

A Hódmezővásárhelyi FC U14-es csapata jól teljesítette legutóbbi két bajnoki meccsét a regionális bajnokságban. A Makó ellen kifejezetten magabiztos játékkal sikerült fölényes győzelmet aratnunk.

MLSZ Regionális U14, Dél-keleti csoport, 2. forduló

Makó FC – Hódmezővásáhelyi FC 2-10 (1-5)

HFC: Vata, Mészáros, Szántó, Tóth, Oláh, Simon, Gila, Rákos, Cselovszki, Németh
Csere: Kocsis, Molnár
Edző: Dezső Ferenc

Vásárhelyi gólszerzők: Tóth (4), Cselovszki (4), Szántó, Gila

Nyilatkozat: „Az első fordulóban elszenvedett vereséget sikerült kijavítani egy nagyarányú győzelemmel. Mindenki jobb teljesítményt nyújtott, az elmúlt hetinél, és külön öröm számomra hogy minden csapat részben volt még ezen felül is kiemelkedő teljesítmény!”

A Kiskőrös ellen alig félórányi játék után sikerült 2 gólos előnybe kerülni. Erre még ugyan volt válaszuk a vendégeknek, ám a fordulás után két újabb vásárhelyi gól döntötte el a pontok sorsát a javunkra.

MLSZ Regionális, U14, Dél-keleti csoport, 3. forduló

Hódmezővásárhelyi FC – Kiskőrösi LC 4-1 (2-1)

HFC: Molnár N., Cselovszki, Gila, Torzsa, Tóth, Molnár L., Oláh, Németh, Kocsis, Szántó
Csere: Vata, Simon, Erőss, Tószegi, Sarusi-Kiss
Edző: Dezső Ferenc

Vásárhelyi gólszerző: Tóth (2), Oláh, Erőss

Nyilatkozat: „Csapatomnak nem csak az ellenféllel, de a nagy meleggel is meg kellett küzdeni, ami sikerült is egy újabb győzelemmel. Sajnos a helyzetkihasználásunk elmaradt a múlt hetihez képest, így elmaradt az újabb nagyarányú győzelem.”

Author: Szeri Csaba