HFC Leány U16: Vereség az UTE ellen

2021.10.09-én az UTE gárdáját fogadta hazai pályán regionális U16-os csapatunk.

A mérkőzés nagy mezőnybeli csatát hozott, az első félidőben enyhe fölényben játszott a vendég egyesület. A félidő első felében szögletekből tudtunk veszélyes helyzeteket kialakítani. A félidő végén egy vendég szögletet követően két kulcsjátékosunknak sem sikerült felszabadítania, amit egy hét méterről érkező lövéssel az UTE könyörtelenül kihasznált. A második félidőben a pontszerzésért támadtunk, ismét nagy munkát végeztek a lányok a mezőnyben. Horváth Lara szabadrúgásból a felső lécet találta el, kinyíló csapatunk ellen azonban egy kontrát követően a fővárosi csapat talált be a 66. percben.

Folytatás 2021. október 15-én Tiszakécskén.

Leány Regionális U16 HNP Közép-keleti csoport, 4. forduló

Hódmezővásárhelyi FC – UTE 0-2 (0-1)

HFC: Komlósi, Horváth, Szabó, Kovács, Dobsa, Kun, Oláh, Rostás, Bugyi
Edző: Török Bence, Kis Dávid

Nyilatkozat: „A lányokat dicséret illeti, hatalmasat harcolva igyekeztük letámadni ellenfelünket az utolsó 20 percben, azonban gólt ezen a napon nem sikerült szereznünk. Sportszerű küzdelemben az előrébb járó csapat szerezte meg a három pontot, azonban minden dicséret megilleti az ismételten cserék nélkül kiálló csapatunkat.”

Author: Szeri Csaba