Összességében jól kezdték a tavaszt a lányok

A Hódmezővásárhelyi FC Női szakosztálya tavasszal is három különböző bajnokságban érdekelt. A lányok márciusban már mindenhol megkezdték a tavaszt, ráadásul összességében szép eredményeket és fontos pontokat sikerült szerezniük. Török Bence edzőnk összefoglalója következik.

Megyei U16

2022.03.10.

Győzelem a tavaszi nyitányon

Győzelemmel kezdte a tavaszi szezont megyei U16-os leány csapatunk. Rendkívül kellemetlen időjárási körülmények között fogadtuk a Balástya együttesét, azonban mérkőzést végig uralva, magabiztos 11-1-es győzelmet arattunk, ráadásul mindenki sok játékpercet tölthetett a pályán.

Török Bence: Gratulálok a győzelemhez! Mindenkit dicséret illet, azonban külön öröm számomra Bihari Regina nagyszerű visszatérése és Tejes Laura debütálása. Bízom benne, hogy a télen érkező fiatalok közül mindenki bemutatkozhat a következő hetekben ebben a bajnokságban.

2022.03.18.

Vereség a rangadón

  1. 03. 18-án csapatunk a második helyezett Mórahalom I. gárdájához látogatott, ahol 5-3-as vereséget szenvedett, így a két csapat (remélhetőleg átmenetileg) helyet cserélt a tabellán.

Török Bence: Gratulálok a Mórahalom csapatának! Bátran ki merem jelenteni, hogy játékban semmivel sem voltak jobbak nálunk, azonban sikerült akaratukat ránk erőltetni, amiért dicséret illeti Kazi László lányait. Játékosaim annyi egyéni hibát vétettek ezen a mérkőzésen, amennyit a szezon első felében összesen. Kun Vivien pazar duplája és Matók Kitti valamint Olasz Zsófi teljesítménye mindenesetre bizakodásra adhat okot.

2022.03.25.

Tíz gól a Makó ellen

Győzelemmel folytatta a tavaszi szezont U16-os leány csapatunk. A Balástya elleni mérkőzéshez hasonlóan kézben tartottuk a mérkőzést, nem forgott veszélyben győzelmünk. A hármas sípszó pillanatában 10-1 állt a képzeletbeli eredményjelzőn.

Török Bence: A mai mérkőzésen mindenki tudása javát nyújtotta, így nem lehetett kérdéses a győzelmünk. Néhány hiba azért becsúszott, amit a tehetséges Bány Boglárka egy alkalommal ki is tudott használni. Igyekeztem mindenkinek a lehető legtöbb játékpercet biztosítani, figyelembe véve a soron következő regionális U16-os mérkőzést is. Bízom benne, hogy április 2-án, a Makó elleni NB III-as felnőtt bajnokin is HFC győzelemnek örülhetnek a kilátogató nézők.

Regionális U16

2022.03.26.

Három ponttal tértünk haza Csepelről

Győzelemmel rajtolt a Leány Regionális U-16 Közép-Keleti csoportjában U16-os csapatunk. A második félidő hosszabbításának utolsó percében Kun Vivien felívelt szabadrúgásából Horváth Lara talált be. Az alacsony színvonalú mérkőzést meddő fölényben játszottuk végig, nagyon nehezen született meg vezető találatunk a délben kezdődő, nyárias, meleg időben megrendezett mérkőzésen. Csapatunk a győzelemmel továbbra is mindössze egy ponttal marad le a dobogóról és bizakodva várhatja a Szolnok elleni folytatást.

Török Bence: Eddigi HFC-s pályafutásom legalacsonyabb színvonalú mérkőzését játszottuk le Csepelen. A hazai csapat megérdemelte volna az egy pontot, és ha pontatlan játékunk miatt nem is lehet dicsérni a lányokat, azért viszont mindenképpen lehet és kell is, hogy az utolsó percig küzdöttek, aminek ezúttal meg is lett az eredménye. Örömteli továbbá Máté Krisztina, Sós Dzsenifer és Szilágyi Lili bemutatkozása. A győzelem azt is jelenti, hogy első alkalommal sikerül három ponttal hazatérni Budapestről. A Szolnok ellen mindenkitől többre lesz szükség és több is van a Lányokban!

Regionális U19

2022.03.23.

Pontszerzés Budapesten

Csapatunk határozottan, elveszett labdát nem ismerve kezdte a szerda esti mérkőzést, amivel meg is leptük a Soroksár csapatát. A mérkőzés 24. percében egy agresszív, támadóharmadban történt jobb oldali labdaszerzést pillanatok alatt átforgatva, balszélsőnk, Horváth Lara szerzett megérdemelt vezetést a HFC számára. A félidő legvégén, a hosszabbításhoz közeledve egy jól eltalált távoli szabadrúgásból egyenlített a Soroksár. Lélektanilag a legrosszabbkor kaptunk tehát gólt, ami egy picit megfogta a lányokat, akik a második félidő első perceiben kritikus időszakot vészeltek át kapott gól nélkül. Hozzátartozik a mérkőzéshez, hogy ekkor és az első félidőben is érvénytelenített egy-egy hazai találatot a játékvezető. Az 56. percben egy remek szögletet követően Matók Kitti léc alá tartó lövését blokkolta kézzel az ellenfél hátra húzódó csatára. Kiállítás és tizenegyes következett, amit Kitti magabiztosan értékesített. Innentől kezdve 20 percen keresztül magabiztosan uraltuk a mérkőzést, azonban egy újabb távoli szabadrúgás után ismét hazai egyenlítés következett. A mérkőzés végén a hatalmasat küzdő Telek Vandának is el kellett hagynia a játékteret második sárga lapját követően. Az eredmény azonban nem változott: Soroksár-HFC 2-2.

Török Bence: Nagyon büszke vagyok csapatomra, mivel a tavasz első mérkőzésén megszereztük első budapesti pontunkat a mérkőzés előtt harmadik helyen álló Soroksár ellen. Ősszel több alkalommal is közel álltunk ehhez (a Vasas és a Honvéd ellen), most azonban korrekt játékvezetés mellett egy kis szerencsével ez is sikerült! Néhány hiányzótól eltekintve legerősebb keretünkkel utaztunk Soroksárra, ahol helyenként szép játékkal, többnyire viszont harcos, kemény játékkal megérdemelt pontot szereztünk. Hiányérzet azért maradt bennem, mivel nem sikerült megtartanunk a kétszer is megszerzett előnyt. Ennek ellenére fontos lépcsőfok ez a csapat számára. A jobbszélsőnktől a cserekapusunkig mindenkit dicséret illet! Készülünk a Monor elleni folytatásra!

Author: Szeri Csaba