Magabiztosak voltunk, Cegléden is hasonló játékra számít Antal Krisztián

Győzelemmel indította a bajnoki szezont a Hódmezővásárhelyi FC az NB II-ban, ráadásul kapott gól nélkül teljesítettük az Újpest II. elleni nyitófordulót. Antal Krisztián vezetőedzővel beszélgettünk.

Hogy értékeled az Újpest FC II. elleni meccset?

Minden csapat vágya az, hogy győzelemmel kezdje a bajnokságot. Elképzelésünk szerint alakult a mérkőzés, felkészültünk az ellenfélből, tudtuk, hogy milyen rendszerben fognak játszani, feltérképeztük őket. A saját játékunk pedig az ő játékuk fölé nőtt. Az első félidőben két gólt szereztünk és emellett is volt egy-két lehetőségünk a gólszerzésre. Végig magabiztosan voltunk, az első és a második félidő folyamán is. Az egész mérkőzést és a játékot tudtuk úgy kontrollálni, hogy nem sok lehetősége volt az ellenfélnek.

A védekezés akkor összeállt? Ezen a téren a felkészülés során volt hiányérzeted.

A mérkőzés előtt nem is mondtam a játékosoknak, hogy kapott gól nélkül kell lehozni a meccset, ha az edző ilyet kér, akkor általában gólt kap a csapat. Viszont valóban a védekezést tudtuk a helyén kezelni. A letámadásnál és a visszazárásoknál is egyben voltunk, egységes voltunk, mindenki tudta a feladatát és helyét. A kapus hátulról végig irányított, jól igazította a társakat, tényleg minden a helyén volt.

Egy új szabálynak köszönhetően egy fiatal, 2004-es születésű, vagy fiatalabb játékosnak végig pályán kell lennie. Ez alkalommal Pesuth Simon volt, aki szinte végig játszotta a meccset. Miként értékeled az ő teljesítményét?

Simon a jobb szélen játszott és abszolút hozta azt a szintet, ami itt elvárható. Volt egy kapufája is, támadásba is sokszor jól lépett be, jó beadásai voltak, tényleg a szintnek megfelelően játszott. Ez pozitív a következő időszakra nézve is.

Nagy ünneplés és hosszú pihenés sem vár a csapatra, szerdán már a Cegléd vendégei leszünk. Mit vársz attól a meccstől?

Hétfőn lesz egy regeneráló edzés, aztán kedden már arra a meccsre készülünk, de folyamatosan próbálunk információkat szerezni. Szeretnénk ezt a jó rajtot minél tovább vinni, egy győzelmi szériát kialakítani. Úgy megyünk Ceglédre, hogy pontokat akarunk szerezni és szeretném, ha a játékunk is hasonlóképpen működni, mint az Újpest II. ellen.

Author: Szeri Csaba