Fájó vereség hazai pályán: HFC II.

HFC II – Mórahalom VSE 2:3 (1:1)

A mérkőzés 11. percében Bokányi kapott szép keresztlabdát, pontosan adott középre, ahol Szűcs érkezett jó ütemben és a kapuba lőtt. (0:1) A 23. percben Becsek tört be a 16-oson belülre, ahol csak szabálytalanul tudták megállítani, a jogos büntetőt Gyürki lőtte be a kapu közepébe az elvetődő Weszelovszky helyére. (1:1)

A második félidő elején támadólag lépett fel a hazai csapat. A 48. percben Nagy Attila lőtt kapura 18 méterről, lövése egy mórahalmi védő kezéhez ért, a játékvezető újból a tizenegyes pontra mutatott. Ezt a büntetőt is Gyürki értékesítette biztos lábbal. (2:1) Az 51. percben potyaízű góllal egyenlített a vendégcsapat. Egy szöglet után Nagy fejelt kapura, egy védőn még le is lassult a labda, ami Tóth Milán feje fölött behullott a kapuba. (2:2) A bekapott gól megfogta a hazai csapatot. A Mórahalom sorra alakította ki a helyzeteket. A 77. percben Tóth István szabálytalankodott feleslegesen a tizenhatoson belül. A büntetőt Baji Renátó magabiztosan lőtte a kapuba. (2:3) A folytatásban paprikás jelenetek játszódtak le, sajnos a játékvezető sem volt mindig a helyzet magaslatán. A 79. percben Baji kapott piros lapot miután ellenfelébe hátulról belerúgott. Ezután a HFC II. mindent megtett, hogy legalább az egyik pontot otthon tartsa. Becsek lábában ott is volt az egyenlítés lehetősége, de ordító ziccerben Weszelovszky óriásit mentett. A hosszabbítás utolsó percében előbb Szőke kapott a hazai csapatból érthetetlen okokból piros lapot, majd a döntést véleményező Becsek is a kiállítás sorsára jutott.

HFC II.:

Tóth Mi. – Berkó, Vastag (Tatár, 46.), Erhardt (Fődi, 46.), Rostás, Gyürki, Nagy A., Krisztin (Buzás, 78.), Tóth I. (Szőke, 80.), Becsek, Tóth Má. (Tóth J., 46.). Edző: Bacsa Zsolt.

Mórahalom:

Weszelovszky – Vajda (Rádóczi Dániel, 66.), Trója (Malatinszki Á., 91.), Görbe, Szűcs D. (Tajthy, 82.), Baji, Pető (Csizmadia, 84.), Bohák D. (Hovanyecz, 58.), Nagy M., Rádóczi Dávid, Bokányi.

Megbízott edző: Máriás Bence.

Gólszerzők: Gyürki (23., 48., mindkettőt 11-esből), ill. Szűcs D. (11.), Nagy M. (51.), Baji (77., 11-esből).

Kiállítva: Szőke (94.), Becsek (95.), ill. Baji (79.).

Nyilatkozat: az első félidőben és a második félidő elején is fölényben játszottunk. Ezután egy beívelés után finoman fogalmazva vicc gólt kaptunk. Sajnos ez morálisan teljesen padlóra küldte a csapatot. Sajnos mire magunkhoz tértünk már az ellenfél vezetett. Hiába tettünk meg mindent, egyenlíteni már nem sikerült. Szomorú és dühös vagyok a mérkőzés végén történt piros lapok miatt is.

Szombaton a második helyezett Tiszasziget látja vendégül a megyei I. osztályban szereplő csapatunkat.

Author: Fejes Loretta