Ellenfél-lesen: Szekszárdi UFC

Listavezetőként fogadjuk a Szekszárdi UFC gárdáját a mai napon hazai pályán.

A Szekszárd nem ismeretlen csapat számunkra, hiszen régóta egy bajnokságban szereplünk velük. Az alakulatban nem voltak nagy játékos mozgások az években, így egy jól összeszokott csapatot fogadunk.

A nyáron érkezett a csapathoz Nagy Zsombor és Csernik Zsombor, akik tavalyi félévben a Mohácsi TE csapatát erősítették. Utóbbi 8 gólt is szerzett a félév során a mohácsi színekben az utolsót pont ellenünk. Idén sem szerepel rosszul, hiszen 12 bajnoki mérkőzésen 5-ször talált be.

A szekszárdi alakulat a 9. helyről várja a találkozót és egy meccsel kevesebbet játszottak mint mi. 12 mérkőzés alatt 17 pontot gyűjtöttek 5-5 győzelem és vereség mellett 2 döntetlen. 12 gólt rúgtak és 14-et kaptak. Érdekesség azonban, hogy idegenben eddig csak a Dunaújváros tudta őket megállítani ezzel szemben előző héten szerezték meg első hazai győzelmüket.

A Hódmezővásárhelyi FC remekül menetel a szezonban 11 győzelem 1 döntetlen és 1 vereség van a nevünk mellett. A tabella első helyét foglaljuk el 6 ponttal az Iváncsa előtt. 33 rúgott gól mellett mindössze 8-at kaptunk. A szezonban hazai pályán csak nyert a csapatunk. 

Keményen készült a csapat a találkozóra, hiszen nem szeretné megtörni ezt a csodás hazai győzelmi sorozatot!

A mérkőzés játékvezetője Fehérvári Patrik segítői pedig Topálszki Szabin és Juhász László lesznek.

A forduló további mérkőzései:

2022.10.22. (szombat) 11:00 óra

KECSKEMÉTI TE II. – ESMTK

BUDAPEST HONVÉD-MFA II. – BÁNK-DALNOKI LA

MTK BUDAPEST II. – ÚJPEST FC II. (ESMTK Stadion)

PAKSI FC II. – CEGLÉDI VSE

2022.10.22. (szombat) 13:00 óra

METON-FC DABAS SE – SZOLNOKI MÁV FC

DUNAÚJVÁROS – IVÁNCSA KSE

MONOR – PTE-PEAC

Várunk mindenkit a lelátóra!

Kezdés: 2022. október 22. 13:00

Hajrá HFC!

Author: Fejes Loretta