Hazai pályán nyert a második csapatunk

Hódmezővásárhelyi FC II.–Szentesi Kinizsi 3–1 (1-1)

2022.10.28 – 19:00 

Hódmezővásárhely, Hódmezővásárhelyi Városi Stadion

Vezette: Dobó Attila (Vida Sándor, Pap Zsigmond Csaba)


HFC II.: 

Tóth Mi. – Tóth J., Berkó, Erhardt (Fődi, a szünetben), Rostás, Gyürki (Karácsonyi, 90.), Nagy A., Tóth I. (Török L., 86.), Antman, Krisztin (Tatár, 70.), Becsek (Balázs, 91.). 

Edző: Bacsa Zsolt.


Szentesi Kinizsi: 

Verebélyi – Légrádi (Sáfár, 82.), Dovics, Szarvas, Lőrincz (Berta, 89.), Rau, Bartucz, Prozlik, Vas, Molnár D., Varga V. 

Edző: Bány Tamás.


Gól: Becsek (3.), Gyürki (72.), Fődi (92.), ill. Szarvas (5.).

Nyilatkozat: Az első félidőben egy-egy egyéni hiba után lőttek gólt a csapatok. Teljesen kiegyenlített küzdelem folyt a pályán. A második félidőben sikerült nagyobb sebességgel játszanunk, többet birtokoltuk a labdát, mint ellenfelünk. 2:1-es vezetésük után a Szentes mindent megpróbált, hogy egyenlíteni tudjon, de ebben az időszakban is a mi kontráink voltak veszélyesebbek. Egy ilyen kontra végén tudtuk lezárni a mérkőzést is. Örülök neki, hogy a fiúk átérezték a mérkőzés fontosságát, és remélem, hogy a jó formát át tudjuk menteni a jövő heti Algyő elleni mérkőzésre is.

November 4-én pénteken 19:00-kor az Algyő SK csapata ellen, ismét hazai pályán bizonyíthatnak Bacsa Zsolt tanítványai.

Author: Fejes Loretta