Hátrányból álltunk fel és fordítottuk javunkra a mérkőzést

Már a mérkőzés 3. percében akadt lehetőségünk: Zámbori és Bata összjátéka után Bata adott be középre, de Irmes egy ütemmel lemaradt. A 8. percben egy dunaújvárosi kontrát követően a tizenhatoson belül Orosz mellett esett el Tóth Ákos, a játékvezető pedig a tizenegyes pontra mutatott. A megítélt bűntetőt Szepessy értékesítette. Csapatunk felemelt fejjel, még inkább feltüzelve játszott a kapott gól után, aminek gyorsan meg is lett az eredménye. A 12. percben Schildkraut 25 méteres bombája akadt be a rövid alsóba. A 16. percben Deczkinek kellett védenie a vendégek szögletét. A 18. percben Orosz Márk adott be, Irmes pedig látványos, ollózó mozdulattal lőtt a kapu mellé. A 22. percben Zámbori bedobása után Pesuth előtt adódott lehetőség, de lövése egy vendég védőben elakadt. A 27. percben Bata ugratta ki remekül Irmest, lövését Molnár védeni tudta. A 29. percben Schildkraut készített le Batának és most ő próbálkozott 25 méterről kapura lövessél, lövése kicsivel a kapu fölé ment. A 37. percben Pesuth tört be a tizenhatoson belülre, beadása Stampfel kezében akadt el, de a játékvezető sípja ezúttal néma maradt. A fordulást követően a 46. percben Zana passzolt fel Bartának, aki indította Batát, ő lőtt 16 méterről a kapu fölé. Az 52. percben Barta harcolt ki jó helyről szabadrúgást, Schildkraut állt oda és lőtt a sorfalba, ezután három kapura lövési kísérlet született Bata, Irmes és Orosz révén, de Molnár mindhárom lehetőséget hárítani tudta. Egy perccel később egy Bata, Pesuth és Schildkraut összjáték után, utóbbi lőtt kapura, de a vendég kapus ez alaklommal is védeni tudott. Az 55. percben Bata fordult le védőjéről és indította Bartát, aki éles szögből lőtt, de labdája egy vendég lábban elakadt. Két perccel később egy jól elvégzett szögletvariációból Schildkraut lőtt a kapu mellé. A 66. percben Schildkrautot buktatta Székely Benedek, jó helyről kaptunk szabadrúgást, Orosz állt oda elvégezni és bombázott a hosszú sarokba. A 70. percben a csereként beállt Tapiska futott el a jobb oldalon, majd adott be középre, ahol Bata érkezett, ő lőni nem tudott, így Schildkrautnak készített le, az ő lövését a kapus védeni tudta. A 78. percben Zámbori próbálkozását is hárította Molnár. A 81. percben Orosz beadását Tapiska Géza lőtte kapura, de Molnár bravúrosan hárított, majd a második félidőben Pesuth Simont váltó 2005-ös születésű Borbás Martin ismételt. Egy perccel később még Rabecz Valter is bemutatott egy szép mozdulatot a tizenhatos sarkánál és lőtt a kapu fölé.

HFC–Dunaújváros 2–1 (1–1)

Gólszerzők: Schildkraut (12.), Orosz M. (68.) ill. Szepessy R. (10., 11-esből).

Labdarúgó NB III., Közép csoport, 27. forduló.

Hódmezővásárhely, Hódmezővásárhelyi Városi Stadion 500 néző.

Vezette: Horváth Máté (Deme Rajmund, Volentics Erik).

HFC:

Deczki – Orosz M., Hunya, Zana, Zámbori D., Ondrejó (Juhász J., 69.), Pesuth (Borbás M., 76.), Schildkraut (Zabari, 83.), Bata, Barta (Rabecz 69.), Irmes (Tapiska, 69.).

Vezetőedző: Antal Krisztián.

Dunaújváros FC:

Molnár L. – Perjési, Fehér L., Szepessy R., Németh K., Hegedűs K., Tóth Á. (Gál B., 69.), Leidl (Kilin, 88.), Stampfel, Marlen, Székely B.

Vezetőedző: Dobos Barna.

Nyilatkozat: Először is szeretném megköszönni a kilátogató szurkolóknak a bíztatást! Sokat jelentett a csapatnak! Nagy kő esett le a szívünkről, ugyanis két olyan meccsen vagyunk túl, ahol csak részben tudtunk jó játékot nyújtani. Ezen a meccsen is kaptunk egy gólt az elején, így hátrányból kellett futballoznunk, de úgy gondolom mentálisan felül tudtunk kerekedni ezen. Nagyon fontos volt ez a győzelem a két vereség után a csapatnak, ez egy olyan lépcsőfok volt, ahol a játékosok vissza tudták szerezni az önbizalmukat, kicsit az asztalra tudtunk csapni, ki tudtunk jönni ebből a vereség hullámvölgyből. A Dunaújváros egy fiatalokból álló csapat, kiegészülve egy két rutinos játékossal, akik őszinte focit játszottak és pontrúgásokba veszélyesek, de erre külön fel is hívtam a figyelmet. A héten megköveteltem a játékosoktól, hogy gyors játékot játsszunk, hogy ritmus legyen a játékunkban és sokat passzoljunk, ez működött is. Jó tempóban tudtunk játszani és érződött a két csapat közötti erőnléti különbség is. Az első félidő ugyan egy kicsit akadozott, de nagyon kellett, hogy a gólra gólt tudjunk rúgni egyből. A második félidőben több helyzetet tudtunk kialakítani és sikerült megfordítani a mérkőzést. Gratulálok a fiúknak!

Author: Fejes Loretta