A megerősített Kecskeméti TE II. otthonából is elhozta a 3 pontot NB III-as együttesünk.

Kecskeméti TE II.–Hódmezővásárhelyi FC 1–2 (0-1).

Gólszerzők: Pleszkán (22.), Gréczi (61.) ill. Májer (52.).

NB III., Dél-keleti csoport 24. forduló.

2024.04.14. 11:00.

Kecskemét, műkertvárosi sportcentrum.

200 néző.

Vezette: Maml Zoltán (Sáfárik, Bizderi).


KTE II.: 

Cseh – Derekas, Hatvani (Kovács P., 88.), Májer, Polyák, Bodor (Jászai-Deák, 76.), Szamosi (Goretich, 76.), Iyinbor, Györgye (Majoros, 76), Molnár M., Kovács K. 

Edző: Virágh Ferenc.

HFC: 

Deczki – Gréczi (Orosz, 80.), Mahler (Rabecz B., 89.), Török, Sipos (Molnár B., 80.), Pleszkán (Borbás, 89.), Dóra, Guth, Zana, Zámbori Rabecz V. (Tóth P., 58.). 

Edző: Antal Krisztián.

Nyilatkozat: – A meleg rányomta a mérkőzésre a bélyegét, azt gondolom, mindkét csapat enervált volt. Végig a megbeszéltek szerint játszottunk, fontos és értékes győzelmet arattunk a megerősített Kecskemét otthonában. Az egész csapat kellett ehhez a sikerhez, bízunk benne, hogy ez a lendület kitart a szezon végéig. 

Vasárnap a kiesés ellen harcoló viharsarki egyesületet, a Füzesgyarmatot látja vendégül NB III-as együttesünk. A mérkőzés 17:00-kor kezdődik a Hódmezővásárhelyi Városi Stadion centerpályáján.

Legyünk minél többen és szurkoljunk együtt a tavaszi szezonban még veretlen gárdánknak.

Author: Fejes Loretta