Szerző: Szeri Csaba
Tartalékos összetételben is jól játszott az U19
Az elmúlt hétvégén a megyei harmadosztályban szereplő Mártély SK-val mérkőzött a Hódmezővásárhelyi FC U19-es csapata. Bacsa Zsolt és Vinnai István tanítványai jó mérkőzést játszottak és…
Homokszem csúszott a gépezetbe
Február 17-én a Békéscsaba 1912 Előre II. elleni edzőmeccsel folytatódott az NB III- ra készülő Hódmezővásárhelyi FC felkészülése. A találkozón mindössze egyetlen gól született, az…
Ez most nem ment a Kecskemét ellen
Február 14-én a Kecskemét elleni meccsel folytatódott a Hódmezővásárhelyi FC NB III-as felnőtt csapatának felkészülése. A havazásban rendezett találkozón az ellenfélnek ment jobban a játék,…
A negyedik szezon a HFC-nél
2014. augusztus 16-án játszotta első mérkőzését HFC címeres mezben Szabó Dávid. Azóta több mint 100 meccsen szerepelt és 37 gólt szerzett. Kérdezz-felelek rovatunkban Dávidot faggattuk.
Vissza is meglett a Szentes
Az elmúlt héten meglehetősen cudar körülmények között sikerült legyőznie hazai pályán a HFC II-nek a Szentesi Kinizsit. Február 10-én a visszavágón is remekeltek a fiatalok,…
Nem sikerült elcsípni a Csabát
Február 10-én, szombaton a Békéscsaba otthonába látogatott egy újabb gyakoroló mérkőzés keretein belül a Hódmezővásárhelyi FC NB III-ra készülő csapata. A meccset ugyan a hazaiak…
Fáradtan, de meglett a győzelem
Február 7-én a Méhkerék elleni csörtével folytatódott a Hódmezővásárhelyi FC NB III-as csapatának felkészülése. Az együttes ismét nyerni tudott, Varga Bence és Szabó Dávid góljaival.
Lassan két évtizede a foci bűvöletében
Pár nap híján egy éve, 2017. február 19-én játszotta első meccsét vásárhelyi színekben Huszár Gergő. A vésztői focista Békéscsabáról igazolt a HFC-hez, a védelemben kapott…
A második helyen végzett a HFC U9 ’A’ csapata
Az elmúlt hétvégén Mindszenten zárta a megyei U9-es futsal bajnokságot a Hódmezővásárhelyi FC csapata. A fiatalok az utolsó körben 3 pontot gyűjtöttek be.
Győzött az NB II-es rutin
A Hódmezővásárhelyi FC NB III-ban szereplő felnőtt csapata a hétvégén az NB II-es Szeged 2011 ellen folytatta a gyakorlást. A fiúk ez alkalommal ugyan kikaptak,…