90 perc 23 gól
A sereghajtó Mindszent ellen játszotta a megyei bajnokságban szereplő U19-es csapatunk, 23 gólos győzelem lett a vége.
HFC U13 – U12: Nem bírtunk az éllovassal
U13-as és U12-es csapatunk legutóbbi bajnoki meccsét a listavezető és már bajnok Békéscsaba Labdarúgó Akadémiával játszotta. Nem sikerült a pontszerzés.
HFC U10: Több frontos helytállás a hétvégén
Nagyon ügyesen szerepelt U10-es csapatunk a Régiós Bozsik Torna legutóbbi fordulójában, hazai pályán. Az Interliga hétvégi fordulója most kevésbé lett veretes.
Végre kijött a lépés, a Honvéd otthonában nyertünk
A Budapest Honvéd II-es csapatával játszott bajnoki meccset vasárnap a Hódmezővásárhelyi FC NB III-as csapata. Hetek óta tartó nyeretlenséget követően szerzett három pontot a gárda.
Otthon tartotta a pontokat a Szolnok
Az U16-os leány bajnokságban szereplő csapatunk Szolnok lépett pályára vasárnap.
HFC U12-U13: Baján járt a csapat
A Hódmezővásárhelyi FC U12-es és U13-as csapata vasárnap Baján játszottak bajnoki meccseket.
Női U18: Nem bírtunk a Bordánnyal
A bajnoki címre is esélyes Bordánnyal játszotta hétvégi bajnoki meccsét a Hódmezővásárhelyi FC Női U18-as csapata.
Három pontot szereztünk Röszkén
Zsinórban negyedik győzelmét könyvelhette el a hétvégén a megyei I. osztályú bajnokságban játszó felnőtt csapatunk.
Két meccs, három pont Mórahalmon
A hétvégén Mórahalmon folytatódott a HFC U17-es és U19-es csapatainak a bajnokság.