Kimaradt helyzetek, elmaradt pontok

A hétvégén a megyei élvonalban szereplő csapatunk az UTC 1913 csapatával mérkőzött meg. A találkozó sok vásárhelyi helyzetet hozott, a pontokat mégsem tudtuk itthon tartani.

Ez a meccs most nem a mi szájízünk szerint alakult. AZ UTC ellen mondhatni kötelező lett volna a győzelem, végül mégis csalódnunk kellett. Nem is kezdődött jól számunkra a találkozó. A vendégek részéről Nagy Ádám bő 5 perc után betalált, ám szerencsére nem sokkal később a csapatkapitányunk, Brizik-Bodrogi István szerzett gólt, egalizálva.

Ezt követően a Vásárhely dominált az első és a második játékrészben is. A helyzeteink azonban kimaradtak, olykor 100%-os ziccereket nem sikerült értékesíteni. Ahogy az lenni szokott ez megbosszulta magát. A hajrában Nagy Gergely ismét az UTC felé billentette a mérleg nyelvét. Nem tudtuk itthon tartani a pontokat.

Csongrád megyei I. osztály, 24. forduló

Hódmezővásárhelyi FC II. – UTC 1913 Labdarúgó Kft. 1-2 (1-1)

HFC: Bábi, Német, Darida, Bartyik R., Babolek, Mohácsi, Szatmári, Antal, Nagy, Brizig-Bodrogi, Varga
Cserék: Kovács A., Dudás, Marton Sz., Fekete, Gyürki Vezetőedző: Vinnai István

UTC: Czirják, Szántó, Gulyás, Péczely, Pióker, Zsibrita, Nagy G., Nagy Á., Balogh, Keresztes, Koncz
Cserék: Kondacs, Farkas, Reguli Vezetőedző: Pálfy Zoltán

Gólszerzők: Brizik-Bodrogi illetve Nagy Á., Nagy G.
Sárga lapok: Antal, Bábi, Mohácsi, Varga illetve Péczely, Balogh

Vinnai István: „A helyzetek alapján 15-2 is lehetett volna a végeredmény, mégis 1-2 lett a vége. Nem tudtuk berúgni a helyzeteket, sokszor túljátszottuk ezeket. Csalódott vagyok, mert kötelezőgyőzelemnek kellett volna lennie – igaz ezeket a legnehezebb hozni. A következő meccsen a Szőreg elleni ugyanígy meg kell majd küzdenünk a pontokért, hátha szerencsésebbek leszünk. A helyzeteink megvannak, akár az UTC, akár a Csongrád ellen is. A ziccereket viszont nem sikerül berúgni.”

Author: Szeri Csaba