HFC U13: Újabb két meccset játszott a csapat

A HFC U13-as csapata az elmúlt hétvégén is két mérkőzést játszott. A kiemelt bajnokságban és a megyei U14-es kiírásban is pályára lépett a korosztály. Gajda Lajos edző összefoglalója a kattintás után.

A hétvégén két „fellépése” volt U13-as csapatunknak. Szombaton, Békéscsabán játszottunk az NB I-en, ahol az egyik bajnokaspiráns csapat otthonában az eredmény alapján szenvedtünk súlyos vereséget.  Aki azonban látta a mérkőzést az viszont láthatta, hogy az eredmény nem tükrözi a mérkőzés valós képét. Azt le kell szögezni, hogy egy nagyon jó csapat ellen játszottunk, hangsúlyozom játszottunk. Nem álltunk be bekkelni, hanem nyíltsisakos küzdelemben szenvedtünk vereséget. A két csapat közötti különbség nem volt akkora, mint amit az eredmény mutat, ha egy kicsit pontosabban játszunk, mind a védekezésben, mind a támadásban, illetve a játékvezető nem tiszteli ennyire a hazai pálya szentségét, akár 3-4 gólos vereség is lehetett volna a vége, ennek a sokkal jobb csapat ellen vívott mérkőzésnek. A csapatból szeretném kiemelni Tóth Martint, Szántó Noelt, aki remekül osztogatott a középpályán, illetve Szobácsi Balázst, akit az U12-ből kaptunk meg és annak ellenére, hogy nem védett még ekkora kapuban jól oldotta meg a feladatát.

MLSZ Kiemelt U13, Dél-keleti csoport, 6. forduló

Békéscsaba 1912 Előre – Hódmezővásárhelyi FC 11-1 (7-0)

HFC: Szobácsi, Oláh M., Kocsis, Szántó, Oláh M. Z., Gila, Németh, Varga, Tószegi, Tóth, Kandó
Csere: Sarusi-Kiss, Rákos, Cselovszki
Edző: Gajda Lajos

Vásárhelyi gólszerző: Tóth

Vasárnap Szegedre utaztunk a Déli Apró FC csapatához a megyei U14-es bajnokságban. A csapat kezd ráérezni ennek a bajnokságnak az ízére. Jelenleg az a legnagyobb és legkellemesebb problémám a mérkőzések előtt, hogy csak 16 játékost írhatok be a jegyzőkönyvbe. Emiatt az önként jelentkezők a saját és kapott játékosok számával úgy kell sakkozni nehogy túl sokan legyünk.

Ez a mérkőzés a szombati teljes ellentéte volt, mi domináltunk szebbnél szebb támadásokat vezettünk és számtalan gólhelyzetet puskáztunk el. Az ellenfél kapusa óriási formában védett, amihez azért a mi támadóink dekoncentráltsága is jócskán hozzájárult. Már a mérkőzés előtt azt kértem, hogy csapatként játszunk és szinte a futsalhoz hasonlóan játsszuk ki a helyzeteket és lőjünk gólokat.  Ezen a napon még azt is elbírta csapat, hogy egy tévesen megítélt büntetőből, egy kapus hibából és egy védelmi hibából szerezze góljait az ellenfél. Nálunk a sok jó teljesítmény közül négy játékost külön ki szeretnék emelni. Horváth Áron magabiztosan dirigálta a védekezésünket, Cselovszki Csabit a góljai minősítik, Tószegi Zoli klasszisként száguldozott, cselezett majd tette középre a labdát a bal oldalon, de a hétvége játékosa nálam Tóth Martin, aki mindkét nap kiemelkedően játszott és ha egy “kicsit” nagyobb lenne az önbizalma nagyon szép sikereket érhet még el ebben a remek sportágban.

Csongrád-Csanád megyei U14 ’B’, 5. forduló

DAFC U14 – Hódmezővásárhelyi FC U13 2-5 (0-3) valójában 3-4

HFC: Nagy, Tószegi, Beder, Szántó, Kandó, Kopunovics, Horváth, Oláh M. Z., Tóth
Csere: Sarusi-Kiss, Oláh M., Tamási, Berecz, Németh, Cselovszki
Edző: Gajda Lajos

Vásárhelyi gólszerzők: Cselovszki (3), Tóth, Peták (ög)

Author: Szeri Csaba