Hibátlan U11-es futsal döntő
Megyei bajnok lett a futsalban U11-es csapatunk is. Antal Krisztián tanítványai hibátlanok voltak Mórahalmon és arannyal térhettek haza.
Több volt a lehetőség, de a gól elmaradt
Pontszerzéssel kezdődött az idegenbeli meccsek sora a HFC felnőtt csapata számára. A védekezés a helyén volt, a támadás befejezések viszont nem voltak tökéletesek, így gól…
Bajnok az U19-es futsal csapatunk
U19-es csapatunk megyei bajnok lett a téli „szünetben” zajló futsal bajnokságban. Bacsa Zsolt tanítványai Kisteleken szerezték meg az aranyérmet.
Pontszerzés Dabason
Újabb döntetlent játszott az NB III-ban szereplő felnőtt csapatunk. Ez alkalommal idegenben sikerült pontot rabolni.
Győzelem a Nyers Akadémia U19 ellen
U19-es csapatunk pénteken újabb edzőmérkőzést játszott. Ez alkalommal a szerb Nyers Akadémia fiataljai látogattak Vásárhelyre.
Dabason játszunk vasárnap
Vasárnap újabb mérkőzéssel folytatódik az NB III-as küzdelemsorozat felnőtt csapatunk számára. Bordás Dánielék ez alkalommal az FC Dabas otthonába látogatnak.
Kökényt is meglepte az új taktika
Meglepő felállásban játszott a Pécsi MFC elleni első 2017-es bajnokin a HFC. Az ember azt hihette, hogy a félpályáig tolódik a védelem, de nem ez…
Döntetlent játszottunk a Péccsel
Parázs és remek bajnoki mérkőzéssel indult az év a HFC számára. A PMFC elleni meccs a várakozásoknak megfelelően nem volt könnyű, de Pataki Zsolt első…
Újabb két edzőmeccset nyertek az U19-esek
Az elmúlt napokban két edzőmérkőzést is játszottak U19-eseink. Előbb a Mártélyt, majd a SZEOL fiataljait sikerült legyőzni.
Indul az NB III-as szezon!
A hétvégén hivatalosan is elrajtolnak a hazai NB III-as bajnokság, így a Közép csoport küzdelmei is megkezdődnek. A HFC hazai pályán játszhat, a Pécs gárdáját…